Bugár kilépett a Szövetségből, bírálta Forrót és Berényit, aki szerint azonban a Híd volt elnöke egy új pártba igyekszik

Bugár Béla harminc év politizálás után arról beszél, politikai nyugdíjba vonul, de elmondja a véleményét, ha kérdezik (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Bugár Béla, a Híd korábbi elnöke kilépett a Szövetségből. Ezt azzal indokolja, a közös párt MKP-platformja nem tartja be az egyezségeket, de Berényi Józsefet (MKP-platform) és a közös párt elnökét, Forró Krisztiánt is bírálta. Bugár azt mondta, nem tervez más pártban politizálni, Berényi szerint azonban pont ez lehet a háttérben.

„A hosszú tárgyalások árán elért megegyezést nemcsak megkérdőjelezték, hanem azt folyamatosan próbálják felülírni az MKP-platform tagjai, sőt, a párt egyes vezetői más párttagokat toxikus jelzővel bélyegeztek meg” – írja Bugár a kilépése indoklásában. A Híd egykori vezetője a kialakult helyzetért Forró Krisztiánt, a Szövetség elnökét is felelőssé teszi: „Mintha nem az új egyesült párt elnöke, hanem az MKP-platform elnöke lennél.” Forró korábban az önálló MKP-ban politizált, amelynek a pártegyesítés előtt az elnöke is volt.

Bugár arról is ír, hogy a közelgő önkormányzati és megyei választás előtt a Szövetség platformjai között egyfajta kiszorítósdi zajlik, amiért pedig az MKP-platform vezetőjét, Berényi Józsefet tartja felelősnek. A Híd egykori elnöke szerint mindez veszélyezteti, hogy a Szövetség elérje a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. „Mivel ezzel a politikai stílussal, ami inkább hasonlít a rombolásra, mint az építkezésre, nem tudok azonosulni, ezért úgy döntöttem, hogy kilépek a Szövetségből” – tette hozzá a Híd korábbi vezetője.

Nincs mit tárgyalni

Bugár a lapunknak elmondta, a kilépéséről közvetlenül nem egyeztetett az MKP-platform képviselőivel, de arra emlékeztetett, már januárban nyílt bírálatot fogalmazott meg, mi szerint nem jó irányba mennek a Szövetségen belüli folyamatok, aminek a következtében a választókon kívül őt is elveszítheti a párt. Arról is beszélt, a pártelnök Forró korábban közölte vele, szerinte nem kellene nyilvánosan mutatkoznia, mert azzal csak provokál. „Ha ők az ilyesmit provokációnak veszik, és toxikus embernek tartanak engem, akkor nincs mit tárgyalnom velük” – mondta Bugár. Egyben sajnálja, hogy hozzá hasonlóan több politikus elhagyta a pártot, ami szerinte azt is jelentheti, hogy a Szövetség a parlamenti választáson az ötszázalékos bejutási küszöb alatt marad. Korábban Csicsai Gábor volt hidas államtitkár és Érsek Árpád a párt egykori közlekedési minisztere hagyta el a Szövetséget. A Híd egykori vezetője a párt belső ügyeiről szólva elmondta, szerinte túl lassan zajlanak a folyamatok. A küszöbön álló önkormányzati és megyei választásról szólva úgy nyilatkozott, intenzívebben kellene egyeztetni a polgármesterjelöltekkel.

A Híd egykori elnöke nem tervezi, hogy újra aktívan fog politizálni „Nem hiszen, hogy egyáltalán vissza szeretnék térni a politikába” – mondta Bugár. Ezzel együtt is hajlandó elmondani a közéletről való véleményét, ha egy párt kérdezi tőle, akkor is. Ugyanakkor kérdésünkre egyértelműen kizárta, hogy valamilyen más pártba belépjen és így induljon bármilyen választáson. Elmondta azonban azt is, kapott megkereséseket más politikai szereplőktől, de nem élt azokkal. Kizárta azt is, hogy újfent induljon államfőválasztáson.

Forró reagál

Megkerestük a Szövetség elnökét, Forrót hogy reagáljon Bugár távozására, de a pártvezető csak írásban volt hajlandó válaszolni a kérdéseinkre. Arra voltunk kíváncsiak, miként reagál arra a bírálatra, mi szerint csak az MKP-platform érdekeit képviseli, erre azonban érdemben nem kaptunk választ. Ehelyett inkább arról írt, hogy meglepődött Bugár döntésén, amire az után kerül sor, hogy mindhárom platform jóváhagyta a közelgő választás során kiemelt települések listáját és elfogadta a párt szervezeti és működési szabályzatát, ami a közös jelöltállításhoz szükséges. „Az, aki ebben a pillanatban lép ki a Szövetségből, nem a közösségünk és régióink érdekében történő együttműködésben, hanem a megosztottságban érdekelt” – tette hozzá.

A Bugár által Berényi irányába megfogalmazott kritika kapcsán pedig a pártelnök elmondta: „Addig, amíg a Szövetség platformok mentén fog működni, ismételten előfordulhat, hogy lesznek közöttük véleménykülönbségek.” Korábban Forró arról beszélt, idővel felszámolná a párton belül működő platformokat.

Berényi tudni véli

Berényi József, az MKP-platform vezetője a Híd korábbi elnökének az irányába megfogalmazott, kiszorítósdiról szóló kritikájára úgy reagált, ő semmilyen módon nem avatkozott be a helyi és járási szintű személyi kérdésekbe. „Levelet is írtam a helyi és járási elnököknek, hogy ebben helyi és járási szinten kell dönteni, és én nem kívánok ebbe beavatkozni” – mondta Berényi, és hozzátette, ebben a tekintetben Bugár állítása nem igaz. Megerősítette, nem kommunikált Bugárral arról, hogy távozik a pártból, állítása szerint sejtése sem volt arról, hogy erre készül.

Az MKP-platform elnöke is arról beszélt, hogy a működési szabályzat elfogadása pont a vitás kérdések lezárása felé tett lépés, ezért nem lát okot Bugár döntésére. „Hacsak nem az az ok, amit már régóta és több forrásból is hallottam, vagyis hogy Mikuláš Dzurinda, Ivan Mikloš és Bugár új pártot hoznak létre” – nyilatkozta Berényi, aki úgy tudja, a Híd egykori elnöke nem mondott nemet a felkérésre. Berényi kevés hitelt ad Bugár kijelentéseinek, miszerint visszavonul a politikából.

Az MKP-platform vezetője kételkedve reagált Bugár kijelentésére, mi szerint az egyes politikusok távozása azt is okozhatja, hogy a párt nem jut a parlamentbe. Berényi szerint ugyanis a Híd támogatottsága nagyon alacsony volt, Bugár az államfőválasztáson is rosszul teljesített, a Szövetségben pedig nem töltött be semmilyen tisztséget, ezért nem számít arra, hogy a politikus távozása komolyabb következményekkel jár a párt számára.

Az Összefogás szerint

Az ügyben kerestük az Összefogás-platform vezetőjét, Orosz Örsöt, aki úgy látja, a Bugár kilépésének indoklásában sok igazság is van. „Harminc év aktív politizálást követően azonban attól nagyobb államférfinak kellene lennie, minthogy az első kanyarban megsértődik” – mondta. Hozzátette azonban, hogy az ilyen kilépések a közéleti  generációváltás természetes folyamatát jelentik. „Bízom benne, hogy a többi platformból is hamar kikopnak a szlovákiai magyar közélet kerékkötői” – jelentette ki. Bugárnak a Forróval szemben megfogalmazott kritikájáról elmondta, ezt ő is hasonlóan látja, hiszen az MKP-platformnak még a járási szintű nyilatkozatait is rendre aláírja a pártelnök.

Rigó sajnálja

Rigó Konrád, a Szövetség Híd-platformjának elnöke a közösségi oldalán reagált Bugár kilépésére. „Én most a Híd nevében köszönök meg minden jót, amit politikusként a szlovákiai magyarokért, a többi nemzetiségért és Szlovákiáért tett” – fogalmaz Rigó, és hozzáteszi, sajnálja, hogy Bugár nem marad a párt tagja. A platform vezetője az is sajnálatosnak tartja, hogy Somorján, Bugár lakhelyén a párt platformjai nem ezidáig nem tudtak megállapodni a városi önkormányzati képviselői helyekre állított jelölteken. Bugár a kilépése indoklásában ugyanis arról ír, hogy Somorja is példázza az MKP-platform által folytatott kiszorítósdit. „Nagyon sajnálom, hogy régi-új kollégái Somorján nem tudták megérteni, hogy nem kell szeretni valakit ahhoz, hogy tisztelni tudjuk” – írja Rigó.

A Híd-platform elnöke lapunknak elmondta, úgy tudja, Bugár nem tervez más pártban politizálni. „Többször elmondta már, hogy politikai nyugdíjba vonul” – tette hozzá. Rigó úgy nyilatkozott, a döntés előtt kommunikált Bugárral, próbálta a konkrét somorjai helyzetet megoldani, többek közt az MKP-platformot vezető Berényivel is egyeztetett erről. A Bugár által említett kiszorítósdiról Rigó kijelentette, a Berényi vezette MKP-platform viselkedését ő is így értékeli. Rigó abban is egyetért a Híd korábbi elnökével, hogy Forró az elmúlt időszakban nem tudott egyformán viszonyulni a Szövetségen belül működő platformokhoz, de bízik benne, hogy erre a jövőben képes lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?