Bugár: Ha valóban emberrablás történt, ki kell utasítani a vietnámi nagykövetet

bugár béla somogyi

Ha bebizonyosodik, hogy Trinh Xuan Thanh vietnámi vállalkozót valóban elrabolták, és ehhez Szlovákiát is felhasználták, akkor a vietnámi nagykövetet ki kell utasítani az országból. Ezt Bugár Béla, a Híd párt elnöke és a parlament alelnöke közölte. Megismételte, hogy ha az is bebizonyosodna, hogy a szlovák állami szervek valamelyike szándékosan és aktívan részt vett az emberrablásban, akkor a Híd kilép a kormánykoalícióból.

„A tények, nem pedig az utalások alapján cselekszünk. Ha bebizonyosodik, hogy a szlovák állami szervek valamelyike szándékosan és aktívan részt vett az emberrablásban, akkor kilépünk a koalícióból” – közölte Bugár a TASR-rel. Szerinte az eset kivizsgálása nem fog elhúzódni. „Nem gondolom, hogy a főügyész elhúzná a nyomozást” – mondta Bugár, aki szerint a tényeket egy-két hónapon belül össze lehet gyűjteni. Figyelmeztetett: sok tanút kell kihallgatni, és ez időbe telik.

Bugár azt is megjegyezte, hogy kevés szó esik a titkosszolgálatok együttműködéséről. „Hogy lehet, hogy nem tájékoztattak minket?” – tette fel a kérdést a pártelnök. Szerinte Anton Šafáriknak, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) vezetőjének találkozót kellene kezdeményeznie az érintett titkosszolgálatokkal a kölcsönös együttműködésről és tájékoztatásról.

Trinh Xuan Thanh vietnámi vállalkozó állítólagos elrablásának az ügyével a szlovák bűnüldöző szervek is foglalkoznak. Jaromír Čižnár főügyész 44 személy titoktartási kötelezettség alól való feloldását fogja indítványozni. Denisa Saková belügyminiszter mindenkit kész feloldani a titoktartási kötelezettség alól, akit a büntetőeljárást végző szervek ki akarnak hallgatni.
 

Robert Kaliňák (Smer-SD) volt belügyminiszter szerint a vietnámi állampolgár elrablásának ügyében indított nyomozás részeredményei arról tanúskodnak, hogy Szlovákiát akaratán kívül belevonhatták az akcióba. A vádakat, hogy a szlovák kormánygép állítólagos felhasználásával történt emberrablással összefüggésben közvetlen utasításokat adott volna ki, „hamisnak és abszurdnak” nevezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?