Bugár: Gyurovszky egyelőre nem lépett ki, a Híd óvatos a tagfelvételnél

Pozsony |

<p>Senki sem lép ki a Hídból, sőt, új tagok jelentkeznek - nyilatkozta Bugár Béla pártelnök a  TASR hírügynökségnek azzal kapcsolatban, hogy Gyurovszky László állítólag elhagyja a pártot. Bugár kijelentette, a volt régiófejlesztési miniszter továbbra is a Híd tagja.</p>

Gyurovszky néhány nappal ezelőtt azért jelezte távozását a Hídból, mert nem értett egyet Rudolf Chmel miniszterelnök-helyettessé való kinevezésével. Szerinte Bastrnák Tibor, a Híd képviselője, Komárom polgármestere alkalmasabb lett volna erre a posztra. 

Ha Gyurovszky mégis távozna, az Bugár szerint "rossz lépés" lenne. A továbbiakban azonban az ügyet nem akarja kommentálni.

A tagfelvételt illetően a Híd óvatos, különösen akkor, ha volt MKP-tagok jelentkeznek. "Azoknak ugyanis, akik vállalták a kockázatot, hogy akkor jelentkeztek, amikor még nem tudhatták, mi lesz, joguk van megvizsgálni mindenkit, vajon nem azért jön-e, mert esetlege valamilyen előnyökre számít" - fogalmazott a Híd vezetője. Hozzátette, a Híd nem az előnyökről szól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?