Bugár és Berényi kölcsönösen ultimátummal vádolja egymást

Éles vita alakult ki Bugár Béla és Berényi József között az Új Szó-stúdióban (Fotó: Somogyi Tibor)
Pozsony |

Bugár Béla és Berényi József parázs vitát folytatott az Új Szó-stúdióban arról, hogy Gyimesi Györgynek a Szövetség listáján kell-e indulnia, vagy sem.

Az Új Szó-stúdióban Berényi József, a Szövetség Magyar Konzervatív Platformjának, vagyis az MKP-nak az elnöke Bugár Bélával, a Híd korábbi vezetőjével arról vitázott, van-e helye Gyimesi Györgynek a párt  jelöltlistáján. Berényi szerint a parlamenti képviselőnek a listán való megjelenése azt jelenti, hogy a párt szélesebb választói réteget tud megszólítani. „A Szövetség egészének képesnek kell lennie arra, hogy mindenkit megszólítson” – mondta az MKP-platform vezetője. Hozzátette, a képviselő szerinte elsősorban a választástól távolmaradókat szólíthatja meg. „Akik a magyar kérdésekben az élesebb hangvételt szeretik” – tette hozzá. A Híd-platform azonban élesen elhatárolódott a képviselőtől. Legutóbb a Szövetség Országos Tanácsának elnöke, Sólymos László, aki a Híd-platformban politizál, kijelentette, a Gyimesihez hasonló politikusoknak nincs helye a pártban. Ezt Berényi ultimátumnak tartja, szerinte a Híd nem toleráns az MKP-val.

Bugár ezzel kapcsolatban azonban arról beszélt, az MKP Gyimesi esetében kész helyzet elé állította a Híd-platformot, amit hibának tart. Úgy véli, nem az egyik platformnak, az MKP-nak kellett volna külön egyeztetést kezdenie a képviselővel, hanem először a Szövetségen belül kellett volna erről egységes álláspontot kialakítani.

„Ha valaki ultimátumot tett az asztalra, azok ti voltatok”

– jelentette ki Bugár az MKP-platformról. Ő maga egyébként elhatárolódik Gyimesitől, nem működne vele együtt. Berényi azonban arról is beszélt, hajlandó kompromisszumot kötni a Híddal annak érdekében, hogy Gyimesit a listára vehessék. „Mondjátok meg, mit szeretnétek!” – idézte az MKP vezetője a Hídnak tett felhívását. Hozzátette, a Híd még nem tett ilyen javaslatot, ők pedig nem fogalmaztak meg semmiféle ajánlatot.

Bugár a párt működéséről általában szólva arról beszélt, a Szövetség esetében más kérdésekben is hiányzik a közös, egységes kommunikáció. „Alapvető kérdésekben mindig ugyanazt kell mondani” – jelentette ki. Berényi azonban rámutatott, a Szövetség egyes platformjai bizonyos témákban saját véleményt fogalmazhatnak meg. „Bizonyos kérdésekben azt mondjuk, hogy sokszínűek vagyunk, de a szlovákiai magyarság megmaradása és a dél-szlovákiai régiók fejlesztése tekintetében azonos véleményen vagyunk” – magyarázta Berényi, és hozzátette, ehhez fel kell venni a jelöltlistára azokat, akik szavazatokat tudnak hozni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?