Bugár: Csáky hazudik. Csáky: a kilépéseket valaki irányítja

Pozsony |

<p>Tegnap is folytatódott az MKP morzsolódása, a rimaszombati járási szervezet elnökségéből léptek ki többen. „Lemondtam elnökségi tagságomról, ezt figyelmeztetésként szánom az országos vezetésnek” – mondta lapunknak Molnár Gyula, Tajti polgármestere. Állítása szerint rajta kívül még legalább négyen döntöttek hasonlóan. Az első következménye a kilépéseknek, hogy a járási elnökség nem tudta elhalasztani a hét végére tervezett járási konferenciát. „A pártból egyelőre nem léptem ki, de lehet, hogy pár napon belül – ha a helyi szervezetben is megvitatjuk ezt – erről is döntök” – mondta Molnár, aki egyben a tajti MKP-szervezet elnökeis.</p>

Csáky Pál pártelnök nem tartja tragédiának, hogy egyre többen követik Simon Zsolt parlamenti képviselő példáját, aki egy héttel ezelőtt távozott a pártból. A hét végén a Lévai járásban léptek ki 11-en, köztük a járási szervezet korábbi vezetői. Csáky szerint azonban nem kell szomorkodni: olyanok hagyták el a pártot, akik hibákat követtek el. Tegnap a párt elnöksége ugyan foglalkozott a kilépésekkel, de ez csak egy volt a többi napirendi pont között. „Az elnökségi tagok mindegyike kifejezte sajnálatát az előállt helyzet miatt, és egyöntetűen megállapítottuk, hogy a pártban nincsenek olyan jelenségek, melyek ezeket a kilépéseket indokolták volna” – tájékozatott Csáky. Szerinte a kilépők nem döntöttek helyesen. „Most nem egyéni fájdalmakról kell beszélni, hanem közösségi célok eléréséről” – mondta. Nem tart attól sem, hogy a kilépések tömegessé válnak. „Mindenki tudta, hogy a pártban van 30-40 elégedetlen ember – folytatta Csáky. – Sajnáljuk, hogy egyesek a kilépés mellett döntöttek, úgy gondoljuk, hogy ez nem véletlen, hanem bizonyos személyek által koordinált és motivált folyamat.”

A lévai párttagok szerinte azért távoztak, mert a járási konferencia nem választotta meg őket megyeiképviselő-jelöltté. Andruska Csilla, az MKP volt regionális vezetője szerint Csáky ezzel ismét hazudott. A pártelnök visszautasítja a vádakat.

Bugár Béla korábbi elnök szerint is rossz úton jár a párt vezetése. „Úgy látszik, hogy Simon Zsoltnak igaza volt, Csáky pártelnökként megint hazudott – mondta lapunknak Bugár a lévai kilépőkkel kapcsolatban. – Csúsztat és hazudik a gazdasági dolgokkal kapcsolatban is.” Csáky ugyanis a lévai kórház üzemeltetésével kapcsolatban is visszaélésekkel vádolta meg Andruska Csillát és más párttagokat. „Ez a legjobb út ahhoz, hogy a pártelnök szétverje a pártot vagy másokat is kiüldözzön – mondta Bugár. – Értem ez alatt magamat is.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?