BUGÁR BÉLA VÁLASZAI A KDH ELKÉPZELÉSEIRE

Az elképzelés szerint a „közérdeket” sértő polgári társulások tevékenységét az állam megszüntethetné, számlájukat pedig kisajátíthatná.

Az elképzelés szerint a „közérdeket” sértő polgári társulások tevékenységét az állam megszüntethetné, számlájukat pedig kisajátíthatná. Bugár hangsúlyozza, ha egy társulás törvényellenesen működik, a jelenlegi jogszabályok szerint is fel kell lépni ellene, ám a tervezetben nagyon is vitatható, előkészítői mit értenek a közérdek fogalma alatt.

A javaslatban az áll, hogy a bíróság leállítja a közérdek megsértése miatt indított eljárását, ha jogi személy (például egy társulás) a más állam törvénye alapján szerzett vagyonát Szlovákiának ajándékozza. „Ez meglep, mert eszerint megsérthetem a törvényt, ám ha visszajuttatom a pénzt, semmi bajom sem esik. Ezt írta alá vagy segített kidolgozni az igazságügyi miniszter” – kommentálta a felvetett rendelkezést az MKP elnöke.

Ha egy iskola magyarországi anyagi támogatást kap, a hazai költségvetésből annyival kevesebbet juttatnának neki, amekkora a magyarországi támogatás. A kisebbségi iskolák, illetve személyek anyaországi támogatására Bugár számos konkrét európai példát hozott fel.

A státustörvénnyel járó juttatásokat a tervezet 90 százalékos adóval illetné. „Erről inkább véleményt sem mondok” – jegyezte meg kurtán a pártelnök. (kár)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?