Bugár Béla: A költségvetés kevésbé ambiciózus és választások előtti

<p>Bugár Béla elmondása szerint amennyiben a Híd kormánytényezővé válna, a gazdaság kedvező állapotát a deficit csökkentésére használná ki, valamint több tárcánál is rendszerszintű változásokat vinne véghez.&nbsp;</p>

A Híd képviselői nem támogatják az előterjesztett költségvetést.   A Híd elnöke szerint a jelenlegi kormány hozzáállását a költségvetés konszolidációjához legfőképp az elért eredmények jellemzik. „Amíg a Smer kormányzása elején 2016-ra 1 százalékos költségvetési hiányt tervezett, ma már ennek kétszereséről beszélnek“ - mondta Bugár Béla. Ennek ellenére Kažimír miniszter elmondása szerint az utóbbi évek folyamán több mint 17 százalékkal növekedett a szlovák gazdaság. „A kormány azonban ezt a tényt nem használta ki a költségvetési deficit csökkentésére, vagy rendszerszintű változások bevezetésére” - jelentette ki Bugár. Emellett a Smer, négy éves kormányzása alatt kevésbe tudta rendbe rakni a költségvetést, mint amennyire az az előző jobboldali kormánynak sikerült egy év alatt.  Bugár szerint jelenleg a gazdaság viszonylag jó állapotban van, amit nem szabadna kihasználatlanul hagyni. „Egyetértünk azzal, hogy a kedvező helyzetet a polgároknak is érezniük kell. Jelenleg növekednek a bevételeink, viszont túl gyorsan növekednek a nem rendszerszintű intézkedésekre fordított kiadásaink is“ - mondta a Híd elnöke. A Híd máshogy kezelné a dolgokat. „A növekvő gazdaság és a jobb adóbeszedés  által növekvő bevételek felét a költségvetési hiány csökkentésére használnánk, valamint a másik feléből a szociális, egészségügyi, iskolaügyi, de a közlekedési tárcánál is rendszerszintű változásokat vinnénk véghez“ - magyarázta a Híd hozzáállását a párt elnöke. A Híd többek közt stabilizálná a második nyugdíjpillért, megváltoztatná a nyugdíjak valorizációjának kiszámítását, bevezetné az e-Health-et, befektetne az iskolaügybe, támogatná a régiókat, valamint megváltoztatná a befektetési ösztönző politikáját.   Ivan Švejna, a Híd alelnöke a gáz árának visszatérítését választási korrupciónak tartja a jövő évi költségvetésben. „Senki sem tudja elmagyarázni, hogy a kormány mi alapján térít vissza körülbelül 35 eurót minden gázt használó háztartásnak” - vádolta meg a kormányt szavazatok vásárlásával Ivan Švejna, valamint megemlítette, hogy a nyugdíjak valorizációjára a kormány 28 millió eurót emelt ki, miközben a nyugdíjak csak 1,9 euróval növekednek. „A nyugdíjasok nem ilyen hozzáállást érdemelnek“ - tette hozzá Ivan Švejna.  A költségvetésben problémásnak tartja a még mindig nem effektív adóbeszedést is. „A hozzáadottérték-adón (DPH) évi egy milliárd eurót veszítünk, amelyet felhasználhatnánk a deficit csökkentésére, vagy további rendszerszintű változásokra is“ - jelentette ki a Híd alelnöke. Véleménye szerint a kormánynak olyan intézkedéseket kellene véghezvinnie, amelyek megakadályoznák az adókijátszást és segítenének Szlovákia polgárain. A költségvetést felelőtlennek tartja, és véleménye szerint nélkülöz mindenfajta előrelépést, ezért a Híd képviselői nem fogják támogatni.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?