Bugár: az ellenzék nem lehet egységes

Pozsony |

<p>Az ellenzék nem lehet teljesen egységes, hiszen azt több párt alkotja, különböző nézetekkel - mondta a TASR hírügynökségnek Bugár Béla. A Híd elnöke szerint éppen ezért nem érti a Smer javaslatát, amely szerint az ellenzéknek egységesen kellene fellépnie, amikor valamilyen pozícióra választanak valakit, vagy a rendkívüli üléseken.</p>

„Ez az ő játékuk, amellyel azt szeretnék bizonyítani, hogy az ellenzék nem egységes. De az nem is lehet egységes. Sok párt, képviselő alkotja az ellenzéket, és itt is érvényes, hogy ahány ember, annyi vélemény” – mondta Bugár. De igyekszünk, hogy legalább minimális összhang legyen köztünk - tette hozzá. Szerinte a platform működése is ezt bizonyítja, sőt, néha az SaS-sel is egyet tudnak érteni bizonyos kérdésekben. Ez pedig jó alap ahhoz, hogy a jövőben egy látható együttműködés jöjjön létre. Fontos, hogy az emberek lássák, hogy itt egy új alternatíva születik. Bugár megkérdőjelezte a Smer igényét is, mely azt szeretné, ha a politikai jobboldalon egy erős ellenfele lenne. „Ha lenne egy erősebb párt, akkor, már elnézést, már szaladnának a vécére, annyira meg lennének ijedve. De ez is csak egy játék” – mondta Bugár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?