Képarchívum
Bugár arra gyanakszik, hogy egyes koalíciós képviselők megszegték az egyezséget
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke megerősítette, hogy a koalíció nyolc alkotmánybíró-jelölt nevében egyezett meg, de végül csak hatot sikerült megválasztani. Bugár arra gyanakszik, hogy egyes koalíciós képviselők nem tartották be az egyezséget, és blokkolni akarták azt. Ha ez beigazolódik, Bugár ragaszkodni fog a nyilvános szavazáshoz.
„Tegnap megegyeztünk, hogy nyolc jelöltet fogunk támogatni a szavazatainkkal. Miután megnéztem a számokat, és láttam, hogy kettőt közülük nem sikerült megválasztani, felmerült bennem a gyanú, hogy egyesek határozottan blokkolni akarták a jelöltválasztást, és ez legalábbis bizalmatlanságot ébreszt bennem” – mondta Bugár.
Ha ez valóban így van, és a képviselők csütörtökön sem választják meg az említett két jelöltet, Bugár ragaszkodni fog hozzá, hogy a választás újabb fordulója nyilvános legyen. „Csak így lehetünk biztosak a dolgunkban” – tette hozzá
A képviselők a szerdai titkos szavazáson hat alkotmánybíró-jelöltet választottak meg. Mivel nem választották meg a szükséges létszámot, csütörtökön kora este ismét szavaznak. A választáson indul minden meg nem választott jelölt.
Andrej Kiska államfő a választások eredményére reagálva azt mondta, hogy a képviselők ezúttal sem teljesítették a feladatukat, mivel nem választották meg mind a 18 jelöltet. A következő lépéséről később tájékoztat. Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő bízik benne, hogy az elnök mielőbb kinevezi a bírókat, hogy az SZK Alkotmánybírósága ismét működőképes legyen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.