Bugár: a Hídnak saját elnökjelöltet kell állítania

bugár
Pozsony |

A Híd egy olyan párt, amely nemcsak népszerű, de helyes politikát is tud folytani és amely a szélsőségseken és a nacionalistákon kívül mindenkivel képes együttműködni – mondta Bugár Béla a párt X. közgyűlésén.

 

Bugár kiemelte, hogy a pártja mindent megtesz azért, hogy eltüntesse a múlt igazságtalanságait, mint a mečiari amnesztiákat. Azt is elmondta, hogyha a párt valakivel megegyezik, akkor tartja a szavát.

A pártelnök szerint a Híd a jövőben is az együttműködésen fog dolgozni, az egészséges kompromisszumokért, melyek az ország javát szolgálják.

Bugár a Kuciak-gyilkosságról is beszélt, melyet szörnyű tettnek tart, és melyet elsősorban a kompetens hivataloknak kell kivizsgálniuk.

Elítélte azokat akik gyűlölködéssel töltik meg a közbeszédet: „Szlovákiában elfelejtettünk beszélgetni, nem tudunk kultiváltan, tárgyilagosan párbeszédet folytatni. Soha nem látott megosztottság tanúi vagyunk.“

Bugár elismerte hogy a kormány rekonstrukciója során a Híd nem kommunikált túl szerencsésen, de kiemelte, hogy ők voltak az elsők akik Kaliňák belügyminiszter távozását követelték, és ők voltak azok, akik végül elérték ezt.

Bugár elismételte azt is, hogy a Hídnak elnökjelöltet kell állítania. Fontosnak tartja ugyanis, hogy 2019-ben egy kisebbségi jelölt is megméresse magát az elnökválasztáson. Véleménye szerint ez nemcsak a kisebbségnek, de Szlovákiának is jót tenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?