Búcsú a pocakos katonáktól: szigorítják az állóképességi teszteket

Pozsony |

<p>Szigorítja a védelmi minisztérium a hivatásos katonák állóképesség-vizsgálatát. Marton Glváč védelmi miniszter utasítottam Milan Maxim vezérkari főnököt, hogy következetesen tartsák be a katonák fizikai állapotának felmérésére irányuló előírásokat.</p>

„A katonai hivatás rendkívül igényes, és a legmagasabb szintű fizikai erőnlétet követeli meg. Ebből nem engedhetünk. A jó fizikai állapot fenntartása minden katona alapvető kötelessége. Azt akarjuk, hogy olyanok szolgáljanak a fegyveres erők kötelékében, akik oda valók” – magyarázta Martin Glváč. A tesztek azonosak, fizikai téren ugyanazt kell teljesíteni a közkatonának, amit a tábornoknak, bár az egyes korosztályokra más előírások vonatkoznak. Ha valaki nem teljesítette az előírt szintet. Egy naptári évben három javító vizsgát lehet tenni. Ha egyik sem sikerül, akkor a katona ellen fegyelmi eljárás indul. Ha a következő évben sem teljesíti az előírásokat, leszerelik. Az elmúlt két évben ilyen okokból összesen 42 katona vetette le a mundért. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?