Brüsszel nem gyakorol nyomást Bős ügyében

Esztergom.

Esztergom. Ha valaki valóban meg akarja oldani Bős-Nagymaros kérdését és nemcsak úgy tenne, mintha megoldaná, akkor szerintem mindkét fél újra kérhetné a hágai bíróságot, hogy döntsön: a gyakorlatban hogyan kell végrehajtani az eredeti ítéletet – mondta el lapunknak Székely László, a Fidesz-kormány volt dunai kormánybiztosa. Székely hozzátette: Persze, ha valaki nem akarja komolyan megoldani ezt az ügyet, akkor nem kell Hágához fordulni. Az exkormánybiztos szombati, esztergomi előadásában kifejtette: az uniós csatlakozás miatti elvárások ebben az esetben nem helytállóak, mert Brüsszel sem Pozsonyra, sem Budapestre nem fog nyomást gyakorolni Bős-Nagymaros ügyében. Székely számára rendkívül kétséges a mostani kormányközi tárgyalások végkifejlete és legitimitása is. Ezt azzal indokolta, az 1999-es magyar kormányhatározatot a Medgyessy-kormány még tavaly decemberben hatályon kívül helyezte, s ezért nem is lehet tudni, hogy valójában milyen tárgyalási alapról indulnak a felek. Ugyanis jelenleg nincs olyan hatályos belső magyar jogszabály, amely világosan és egyértelműen kimondaná, hogy mi a magyar kormány álláspontja a hágai döntés végrehajtásában. Székely szerint Szlovákia a sajtóban megjelent számokhoz képest jóval kevesebb vizet enged a Duna régi medrébe, évente csak mintegy 17 százalékát a vízhozamnak, és nem 25 százalékot. Székely leszögezte: a hágai ítélet kimondja: nemhogy nem épült meg az alsó erőmű, de felépítésének nincs többé semmi értelme. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?