Bővülő egészségügyi kapcsolatok

Párkány. Az októberben Párkány és Esztergom között megszületett szándéknyilatkozattal mindkét város kinyilvánította, hogy a kultúra és a kölcsönös kapcsolatok elmélyítése mellett az egészségügyben is hatékony együttműködést építenek ki.

Párkány. Az októberben Párkány és Esztergom között megszületett szándéknyilatkozattal mindkét város kinyilvánította, hogy a kultúra és a kölcsönös kapcsolatok elmélyítése mellett az egészségügyben is hatékony együttműködést építenek ki. A jelenleg hatályos törvények lehetőségeit már a múltban is teljes mértékben kihasználták. Ennek köszönhetően lehetőség van arra, hogy az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban közel 50 szlovákiai ápolónő teljesítsen szolgálatot, és azok továbbképzésére is mód van. Az ilyen szintű együttműködés viszont nem elégíti ki teljes mértékben egyik fél igényeit sem. Amint azt Sólyom Olimpiától, az esztergomi Vaszary Kolos Kórház főigazgatójától megtudtuk, szándékuk az, hogy egy Szlovákia és Csehország között fennálló egészségügyi együttműködési rendszert alakítsanak ki országunkkal, amelynek segítségével lehetővé válna, hogy a sürgős esetben a betegek érdekeit szem előtt tartva akár a minden tekintetben megfelelően felszerelt esztergomi kórház segítségét is igénybe vegyék az arra rászorulók ellátásában. Ugyanakkor a magyar félnek lehetősége nyílna igénybe venni az újvári kórház idegsebészeti osztályának segítségét, mivel ilyen részleggel Esztergomban nem rendelkeznek. A kapcsolat mielőbbi kiépítésének érdekében az esztergomi kórház dolgozói januárban ellátogattak újvári kollégáikhoz, s megegyeztek az elképzelés mielőbbi megvalósításában. Mindkét fél sürgeti az országok minisztériumainak és a társadalombiztosítóinak gyors megegyezését. Ha a tárgyalások a megfelelő ütemben haladnak majd, elképzelhető, hogy akár már egy év múlva mód nyílna a szlovákiai betegek térítésmentes esztergomi ellátására is – válaszolta kérdésünkre Sólyom Olimpia főigazgató. (-kol-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?