Bővíteni kell az élelmiszersegélyt osztó szervezetek körét

Pozsony |

<p>Az Európai Unió élelmiszersegély-programjának keretében idén eddig mintegy 214 ezer rászoruló vehette át a segélycsomagot, melynek összmennyisége meghaladja a 8500 tonnát. Ám még több mint 300 ezren várják - jelentette be kedden Simon Zsolt (Híd) földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.</p>

Mivel ilyen széleskörű segélyprogrammal nincs még tapasztalata az országnak, bebizonyosodott, hogy bővíteni kell a segély kiosztásában részt vevő jótékonysági szervezetek körét, ezért a tárca újabb felhívást tett közzé - tájékozatta az Új Szó Online-t a szaktárca sajtóosztálya.

Az eredeti terv szerint a szociálisan hátrányos helyzetű polgároknak ez év végégig kell hozzájutniuk a 20 kg lisztet és 20 kg tésztát tartalmazó csomaghoz. „Szeretnénk elérni, hogy a határidőt 2012. február végéig kitolják” – mondta a miniszter. Az illetékes bizottság csütörtökön dönt a szlovák kérésről.

Simon elmondta, az előállítással nincs gond, a gyártó két héten belül képes leszállítani a fennmaradó mennyiséget. Az érvényben lévő szerződések szerint viszont csak annyit szállíthat az ugyancsak szerződésben rögzített raktárakba, amennyit a segélyszervezetek az adott hónapban képesek szétosztani. Novemberben mintegy 1900 tonna kiosztását tudják vállalni. Ezért is van szükség a kapacitás növelésére, hiszen mára beláttunk, a program meghaladja a két szervezet - főleg a 18 ezer tonna élelmiszer kiosztását vállaló Élelmiszerbank - képességeit. A segélyosztásba a továbbiakban az Isteni Irgalmasság Szolgálata mellett a Katolikus Karitász is szeretne bekapcsolódni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?