Közélet

VIDEÓ: Botrány és káosz a magyar parlamentben

Budapest | Mindenképp meg akarja akadályozni az ellenzék a túlóratörvény megszavazását. Erről, illetve több fontos javaslatról a napirend szerint délelőtt kellett volna döntsön a magyar parlament.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. december 12. 12:25

- MTI-felvétel

Több ellenzéki képviselő azonban az ülés kezdete előtt felsorakozott a levezető elnök pulpitusánál, és elállják a lépcsőt. MSZP-s, DK-s és párbeszédes képviselők így akarják megakadályozni az ülés elkezdését.

Közben délelőtt a kormánypárti többség  annak ellenére is megszavazta a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot, hogy az ellenzéki képviselők nem engedték fel a pulpitusra a levezető elnököt. A 444,hu szerint ezzel minden akadály elhárul az elől, hogy a 2019-től a kormányzatnak fontos ügyekben már egy külön bírói szervezetrendszer döntsön, olyan bírókkal, akik teljes egészében a kormánytól, ezen belül is az igazságügy-minisztertől függ. Gyakorlatilag megszűnik a magyar államigazgatás bírói ellenőrzése.    Ha valakinek gondja van a kormány által irányított szervek valamilyen döntésével, a jövőben csak olyan bíróságnál keresheti az igazát, amik szintén a kormány befolyása alatt állnak. (444.hu,ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A külföldi élelmiszer továbbra is kiszorítja az üzletekből a hazait

Érsekújvár: a hóban fekve találták meg az eltűnt nőt

Több harmadosztályú út javítását tervezik Nyitra megyében

Megújult a kaszárnya déli szárnyának teteje is

Modellektől lopott, manipulált képekkel csábította Alena Zs. Glváčot

Fucsovics továbbra sincs a DK-csapatban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?