Kassa. A szlovák bíróságok eddigi történetének egyik legkomolyabb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó ügyét tárgyalják tegnaptól a kassai kerületi bíróságon. A helyi alvilág egykori feje, Dušan B.
Borža mosolygott a vádirat felolvasása alatt
Kassa. A szlovák bíróságok eddigi történetének egyik legkomolyabb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó ügyét tárgyalják tegnaptól a kassai kerületi bíróságon. A helyi alvilág egykori feje, Dušan B. hét társával ült a vádlottak padjára, a vád többek közt gyilkosság, emberölési kísérlet, többszöri garázdaság, fegyveres rablás. A Borža néven ismert 31 éves Dušan B.-t azzal vádolják, hogy különös kegyetlenséggel kivégeztette a rivális banda főnökét Karol Kolárikot. Borža tegnap délelőtt mosolyogva hallgatta a vádiratot, majd magabiztosan gratulált az ügyészségnek a „zseniálisan megkonstruált vádpontokhoz és a nem létező bizonyítékokhoz”. Vallomásának lényege az volt, hogy soha nem járt a felsorolt helyszíneken, Kolárikkal pedig barátságban állt. Ügyvédje, Ján Grega furcsállja, hogy a bíróság védelme alatt álló koronatantanú rendszeresen módosítja vallomásában az egyes helyszíneket és dátumokat. Az ügyvéd osztja védence véleményét, hogy a bizonyítékok egy részéhez a hatóság törvényellenes módszerekkel jutott. Szerinte Boržának jó esélye van arra, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, ám a kérdést, hogy valóban bízik-e védence ártatlanságában, elhárította, mondván, hogy az ő feladata Dušan B. törvényes jogainak védelme. A védelem egyébként szeretné szembesíteni a vádlottakkal a koronatanút, aki testi épségét féltve jelenleg külföldön tartózkodik. A három hetesre tervezett tárgyalásra összesen mintegy száz tanút idéztek be, a kerületi ügyész további bizonyítékok beszerzését is elrendelte. A bíróság épületét a rendőrség mellett kommandósok is őrzik, a tárgyalóteremben tilos filmezni, fényképezni, illetve magnót használni. Az épületbe belépőknek hármas ellenőrzésen kell átesniük, a motozás és a fotocellás készülék után két okmánnyal kell igazolniuk személyazonosságukat. A környéken rendőrjárőrök cirkálnak, és az objektumot éjjel is fokozottan őrzik. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.