Borús négy évet zárunk

Pozsony |

<p>Három tárca teljes kudarcot vallott, a kormányfő elégségesre vizsgázott az elmúlt négy év alatt.&nbsp;Kiértékelte a második Ficokabinet tevékenységét az Új Szó, az eredmény nem túl szívderítő.</p>

Az egészségügy és az oktatási tárca, valamint a nagy befektetésekre létrehozott miniszterelnök-helyettes érdemelte ki a legrosszabb osztályzatot lapunk szerkesztőségétől az elmúlt négy évben nyújtott teljesítménye alapján.

Az önálló Szlovákia története folyamán először fordult elő, hogy egyetlen párt alakított kormányt, és bár a kormánytagok között több pártonkívüli szakember is akadt, az összkép inkább negatív. Lapunk értékelése alapján Robert Fico második kormánya 3,5-ös átlagot érdemel. Ezt az átlagot olyan tárcák eredménye javítja, amelyek kisebb súllyal esnek latba – mint például a védelem vagy a kultúra – ezeken a területeken nem került sor nagyobb visszásságokra. A legpozitívabban a külügyminisztérium teljesítménye értékelhető: Miroslav Lajčák már második ciklusában tölti be a kormányfő agresszív retorikáját kiegyensúlyozó kormánytag szerepét. 

Robert Fico pozitívan kezdte, azonban a választási ciklus végére alulmúlta önmagát: nem elég, hogy összeurópai szinten a legagresszívabb idegenellenes politikát képviselte, nem ódzkodott személyes támadást indítani egyik ellenzéki konkurense, Igor Matovič ellen, felhasználva ehhez az államigazgatási szerveket is. Egyes ellenzéki politikusok egyenesen Michal Kováč köztársasági elnök fia elrablásának ügyéhez mérték a Matovič elleni támadás súlyosságát.

Fico számlájára írható a korrupciós helyzet különösen aggasztóvá válása: a kormány tett ugyan intézkedéseket a korrupció visszaszorítására, az egészségügyben és más ágazatokban azonban a Pavol Paškához és más smeres vezetőkhöz köthető érdekcsoport látványosan fosztogatja az államkasszát: ezt a legjobban a pöstyéni CT-ügy és az Általános Egészségbiztosítóval kapcsolatos visszaélések bizonyították. 

Jó döntésnek bizonyult a pénzügyminisztérium élén Peter Kažimír. Ő volt az erősebb tárcák vezetői közül az egyetlen, aki látványos és valóban fontos pozitív intézkedéseket tudott véghezvinni. Komoly problémák adódtak azonban a Ľubomír Jahnátek vezette földművelésügyi minisztériumnál, amely a nepotizmus és a korrupció melegágyává vált. A második Fico-kormány a kisebbségi témát olyannyira mellőzte, hogy megszüntette az emberi jogi és kisebbségi miniszterelnök-helyettesi posztot, és lesöpört minden javaslatot, ami javíthatott volna a kisebbségi jogok helyzetén.

A részletes értékelést szombati lapszámunkban olvashatja.

(szalzo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?