Bezártak a szavazóhelyiségek, kezdődik a szavazatszámlálás

választások illusztráció
Pozsony |

Bezártak a szavazóhelyiségek, kezdődik a szavazatszámlálás. Az elnökválasztás második köre nagyobb gondok nélkül, zavartalanul zajlott le.

Az Állami Választási Bizottsághoz több bejelentés érkezett. Néhány a kampánycsend állítólagos megsértéséről szólt, ezeket Eduard Bárány bizottsági elnök elmondása szerint más szerveknek továbbították. 
     

A szlovákiai elnökválasztás második fordulóját is nyomon követték az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői, hogy értékeljék az elnökválasztásra és a választási kampányra vonatkozó jogszabályokat, illetve ellenőrizzék ezek gyakorlati alkalmazását. A megfigyelők az elnökválasztás után értékeléseket és ajánlásokat fognak megfogalmazni.
     

A választások biztonságos és békés lefolyására megerősített rendőri egységek felügyeltek. A hivatalos eredményt vasárnap (3. 31.) délben jelentik be egy sajtótájékoztatón.
     

Szlovákia lakosai szombaton köztársasági elnököt választottak. A választások napján csaknem 6000 szavazóhelyiség tartott nyitva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?