Bevezetné a flakonok visszaváltását

Pozsony. „Gazdaságos lenne az úgynevezett PET-flakonok újrafeldolgozása, valamint a flakonok betétdíjának bevezetése” – véli Miklós László környezetvédelmi miniszter. Szerinte ha sikerülne beindítani a betétdíjak fizetését, kezdetben akár 3,6 milliárd korona kerülhetne a rendszerbe.

Pozsony. „Gazdaságos lenne az úgynevezett PET-flakonok újrafeldolgozása, valamint a flakonok betétdíjának bevezetése” – véli Miklós László környezetvédelmi miniszter. Szerinte ha sikerülne beindítani a betétdíjak fizetését, kezdetben akár 3,6 milliárd korona kerülhetne a rendszerbe. Felmérések alapján ugyanis az országban megközelítőleg 350 ezer PET-flakon van forgalomban, a tervezet pedig négykoronás betétdíjjal számol. „Az embereknek is kevesebb gondjuk lenne, mivel az osztályozott hulladékgyűjtésre kevesen szánják rá magukat. Ilyen megoldás mellett, a sörösüvegekhez hasonlóan, a bevásárláskor egyszerűen visszavinnék a műanyag flakonokat” – tette hozzá Miklós.

A PET-hulladékok visszaváltásról szóló tervezetet a minisztérium még nem terjesztette tárcaközi egyeztetésre, de Miklós szerint ez már csak hetek kérdése. Viszont Pavol Rusko gazdasági miniszter, több természetvédő szervezethez hasonlóan, gazdaságosabb és olcsóbb megoldásnak tartja az osztályozott hulladékgyűjtést. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?