Bethlen-pénzek: számlán az első kör

Komárom |

<p>A múlt hét végétől Dél-Szlovákiában már nemcsak az OTP-bankfiókok előtt láthattunk hirtelen kialakult, kígyózó sorokat, hanem a bevásárlóközpontok pénztárainál is. A két dolog persze nem függ össze szükségszerűen, annyi viszont biztos: megérkezett a számlákra a Bethlen Gábor Alap oktatási-nevelési támogatásainak nagy része.</p>

Szlovákiában azok a szülők kapták már meg a támogatást, akiknek a gyerekei nem töltötték be a tizennyolc éves kort, tájékoztatta lapunkat Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének titkára. Egyben hozzátette, ebben a kategóriában is van vagy nyolcvan sikeres pályázat, amelynek esetében az utalás adminisztratív okokból novemberre csúszik.

A pedagógusszövetséget olyan szülők is felkeresték a napokban, akik számítottak a támogatásra, mégsem kapták meg. Az SZMPSZ az ő kérvényeiket utólag ellenőrzi. Ilyenkor a legtöbb esetben kiderül, hogy az érintettek nem adták be a pályázati kérvényt. „Előfordult, hogy a család öt gyerekéből kettő magyar alapiskolába jár, ők megkapták a pénzt, a másik három gyerek kisegítőbe jár, ott a tanárok valószínűleg a szülőkre bízták a kérvényt, akik nem adták postára” – mondta Jókai, azzal, hogy akik június 30-áig nem nyújtották be a kérvényt, idén nem kapnak támogatást.

Az oktatási-nevelési támogatások egy főre eső összege 75 euró €75 cent, a hallgatói támogatás pedig 9€euró 47 cent. A szlovákiai kérvényezők közül 43 172 tizennyolc év alatti személy kap támogatást, a hallgatói támogatást 186 személynek fogják folyósítani.

Egyes iskolák (szülői beleegyezéssel vagy anélkül) már a tanév kezdetén bizonyos összeg befizetésére kérték a szülőket, hogy a tanszerek megvásárlása gördülékenyen menjen. Ezt ugyan az év folyamán is bármikor megtehetik (a befizetésre persze a szülő nem kötelezhető), információink szerint viszont több iskola is a Bethlen-támogatásra hivatkozva teszi, tette mindezt, holott a magyar állam támogatása az idei évtől Szlovákiában is a gyereküket magyar tanintézménybe járató szülőt illeti meg, aki a pénzt köteles a gyerek anyanyelvi oktatásával összefüggésben felhasználni. Hogy ennek ellenőrzése gyakorlatilag megvalósíthatatlan, azzal Jókai Tibor is egyetért. Mint mondta, Kárpátalján bevett gyakorlat, hogy bizonyos számú igazolatlan óra felett az iskola nem írja alá a szülő kérvényét. „Gyűjtjük a tapasztalatokat, a jövőben talán kialakul egy módszer, hogy az igazgatók a pénz nyilvánvalóan helytelen felhasználása esetén közbeszólhatnak” – mondta az SZMPSZ titkára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?