Pozsony. Ivan Šimko betegesnek tartja az SDKÚ-n belül uralkodó viszonyokat. A párt belső bírósága tegnap jóváhagyta az elnökség döntését, mely visszahívta alelnöki posztjából a volt védelmi minisztert. Ilyen döntést várt ő is, mivel szerinte a pártban megfélemlítés folyik. – Két SDKÚ létezik.
Beteges viszonyok az SDKÚ-ban
Pozsony. Ivan Šimko betegesnek tartja az SDKÚ-n belül uralkodó viszonyokat. A párt belső bírósága tegnap jóváhagyta az elnökség döntését, mely visszahívta alelnöki posztjából a volt védelmi minisztert. Ilyen döntést várt ő is, mivel szerinte a pártban megfélemlítés folyik. – Két SDKÚ létezik. Az egyik a jelenlegi vezetés pártja, ennek tagjai önös érdekeiknek megfelelően próbálják alakítani a dolgokat. A másik SDKÚ az értékek pártja, mely a pártprogramot képviseli, s az emberek erre szavaztak – mondta. Šimko azt szeretné elérni, hogy újra ez a csoport kerekedjen felül, s ezért tenni is kíván, de egyelőre nem volt hajlandó elmondani, hogy pontosan mire készül. (s, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.