Beteg a bírónő, elmaradt a hackerper

Pozsony |

<p>Ma kellett volna folytatódni a Pozsonyi V. Járásbíróságon a Nemzetbiztonsági Hivatal nbusr123 jelszóval védett rendszerét állítólag feltörő két fiatalember perének.</p>

A pert azonban a bírónő betegsége miatt elnapolták.

A legutóbbi tárgyalásra január 19-én került sor.

A két férfit eredetileg büntetőparanccsal - azaz tárgyalás nélkül - egy éves szabadságvesztésre ítélték, melynek végrehajtását két évre felfüggesztették. Ám ez ellen mindketten fellebbeztek.

Mint ismeretes, 2006 áprilisában feltörték az ország elektronikus biztonsága felett őrködő Nemzetbiztonsági Hivatal honlapját. A hackerek nem okoztak kárt, egy csoportjuk szerint csak arra akartak figyelmeztetni, hogy nagyon gyenge a hivatal azóta legendássá vált jelszava: nbusr123. Az ügyész emiatt eltekintett volna a vádemeléstől, ha a két férfi beismerő vallomást tesz és elfogadja a büntetőparancsot.

Az ügy aktája mintegy ezeroldalas, a rendőrség két évig nyomozott, a nyomozásban az FBI is a segítségükre volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?