Bérpótlék helyett kisebb adót

Robert Fico
Pozsony |

Egymilliárd euróba kerül a munkaadók szerint a kormány legújabb szociális csomagja, amely növeli egyes bérpótlékok összegét, illetve újakat vezet be. A vállalkozók szerint a kormánynak magára kellene vállalnia a csomag terheinek egy részét. 

A Vállalkozók Országos Uniója (RÚZ) elismeri, hogy az alkalmazottaknak a fizetésükön is meg kellene érezniük a szlovák gazdaság erősödését, de úgy véli, hogy ehhez a kormánynak is hozzá kellene járulnia. „Az utóbbi években nemcsak a magánszektornak fut a szekér, a közszféra bevételei is egyre bővülnek. Ha a kormánynak valóban fontos az alkalmazottak nettó jövedelmének növekedése, akkor a jó gazdasági helyzetből származó jövedelmet meg kellene osztania a vállalkozókkal együtt” – állítja Martin Hošták, az RÚZ titkára. Számításaik szerint ugyanis a Robert Fico által bemutatott legutóbbi szociális csomag – az éjszakai és az ünnepnapi bérpótlékemelése, valamint a hétvégi bérpótlék bevezetése – a magánszférának 1 milliárd eurójába kerülne. 


Ők négypontos javaslattal álltak elő, ami szerintük kedvezőbb az alkalmazottaknak is. „A kormánycsomag az RÚZ számításai szerint a modellként szolgáló család bevételeit 135 euróval növelné, míg ha a mi javaslatainkat is elfogadná a kabinet, az 263 euró nettó pluszbevételt jelentene havonta” – állítja Hošták. A modelljük egy éjszakai műszakban dolgozó péket és egy – hétvégeken is dolgozó – eladót vesz figyelembe 7 éves gyerekükkel. 


Az RÚZ mind a négy javaslata adócsökkentésről szól: adómentessé tennék a minimálbért, és egészségbiztosítási járulékot sem kellene fizetni a minimálbérből, 10 százalékra csökkentenék az áfakulcsot valamennyi élelmiszer esetében, valamint adó- és járulékmentessé tennék a Robert Fico által javasolt valamennyi bérpótlékot. 


Az RÚZ javaslatait várhatóan az érdekegyeztető tanács szombati ülésén fogják megvitatni, ahol a felek először tárgyalnak majd a kormány javaslatairól is. A bérpótlékokat ugyanis képviselői törvényjavaslatként nyújtotta be három smeres képviselő a parlamentbe, így arról sem a munkaadók, sem a szakszervezetek nem mondhattak véleményt. A szociális ügyi tárca lapunknak nem akarta kommentálni a munkaadók javaslatait. Michal Stuška szóvivő szerint ezek elsősorban adócsökkentésre vonatkoznak, így azokat a pénzügyminisztériumnak kell véleményeznie. A pénzügyminisztérium lapzártánkig nem válaszolt kérdéseinkre. A kormány ugyan jelezte, hogy hajlandó tárgyalni – például a pékeknek ígért kivételt –, de Robert Fico miniszterelnök elsősorban a vállalkozókat okolta az alkalmazottak alacsony fizetése miatt.


Az RÚZ duplázna
Kiegészítené a Smer javaslatát a Munkaadók Országos Uniója (RÚZ), javaslatuk szerint így megduplázható lenne egy modellcsalád nettó havi bevétele. A bérpótlékra vonatkozó és egyéb szociális javaslatokról szombaton tárgyal az érdekegyeztető tanács. 


Adó- és járulékcsökkentéssel egészítené ki az RÚZ a Robert Fico által bemutatott bérkiegészítési javaslatot. A munkaadók szerint a szociális intézkedésekből a kormánynak is ki kellene vennie részét, mivel nemcsak a munkaadók bevételei nőttek az elmúlt években, hanem a kormány adóés járulékbevételei is. „Az adó és járulékbevételek 2011 óta 45 százalékkal emelkedtek” – állítja Martin Hošták, az RÚZ titkára. Számításaik szerint a kormány javaslata, amely emelné az éjszakai és az ünnepi munkáért járó bérkiegészítést, valamint több bért javasol a hétvégi munkáért, 1 milliárd eurójába kerülne a cégeknek, ami elsősorban a leszakadó régiókban működő vállalatokat hozná nehéz helyzetbe. 


A Smer javaslata ellen tegnap újra tiltakozott a pékek szövetsége, mivel őket a hétvégi és az éjszakai munkára javasolt bérkiegészítés is sújtja. Szerintük a növekvő költségeiket csak a pékáru árának emelésével tudnák kompenzálni. Robert Fico elképzelhetőnek tartja számukra a kivételt. (TASR, lpj)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?