Berényi: Orbán korát megelőző forradalmár

Pozsony |

<p>Berényi József 25 éve ismeri Orbán Viktort, kapcsolatuk közelinek mondható. A Magyar Koalíció Pártjának elnöke szerint a Fidesz vezetője forradalmár, aki megelőzte a korát, és olyan témákat nyit meg, amelyek miatt a megítélése ellentmondásossá válhat.</p>

Berényi erről a SITA hírügynökségnek adott interjújában beszélt.

„Bevezette a bankadót, bírálták, most egész Európa a bankadót fontolgatja. Ami az alkotmányt illeti, úgy gondolom, jelentős előrelépés történt, hogy a keresztény értékek államilag is megerősítést nyerjenek. A gazdaságpolitika terén a hazai vállalkozásokon akar segíteni, és megszüntette a külföldi beruházók néhány előnyét. A bírálat valószínűleg azzal is összefügg, hogy a külföldi befektetők ellene fordultak. Hasonló döntések várják a szlovák kormányt is. Láthattuk, hogy a Samsung nemrégiben hogy zsarolta a kormányt, kiváltságai megtartását követelve. Nem állítom, hogy Orbán hibátlan, gyakran konfliktusveszélyes témákat nyit meg diplomáciai előkészítés nélkül. De nem az a célja, hogy Európában tetszelegjen, hanem hogy megreformálja Magyarországot” – mondta.

Berényi helyesnek tartja azt a gyakorlatot, hogy ha a Fidesz képviselői Szlovákiába érkeznek, előbb az MKP képviselőivel találkoznak, s csak ezt követően a szlovák hivatalosságokkal. „Mindez nyíltan történik, a nyilvánosság tud erről. Tőlünk információkat kapnak a politikai és gazdasági viszonyokról. A mi kormányunk is érdeklődik a külhoni szlovák kisebbségek irán, a külföldi utak során" – mondta

Az MKP elnöke elutasította, hogy pártja külföldről lenne finanszírozva. Véleménye szerint ez csak egy rögeszme, melynek nincs valós alapja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?