Berényi levélben fordult az EP-képviselőkhöz

Pozsony |

<p>A jövő héten, 2013. május 27-én, hétfőn az Európai Parlament Petíciós Bizottságában sor kerül a Lomnici Zoltán (Emberi Méltóság Tanácsa) és Gubik László által benyújtott panasz érdemi tárgyalására.&nbsp;</p>

 

Ebből az alkalomból Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke levélben tájékoztatta az Európai Parlament Petíciós Bizottságának tagjait, hogy a hétfőn esedékes bizottsági ülésen járuljanak hozzá ahhoz, hogy megszűnjék az alkotmányellenes állapot. Tegyék lehetővé az országban a kettős állampolgárság intézményének bevezetését, ahogy ezt Szlovákia lehetővé tette 1997 és 2005 között a határon túl élő szlovákoknak, hogy a szlovákiai magyarok is élhessenek ezzel a joggal. Az MKP elnöke ezen túl minden magyar nemzetiségű parlamenti képviselőnek is – párthovatartozásra való tekintet nélkül – levelet küldött azzal a kéréssel, hogy járuljanak közben azok érdekében, akik elvesztették állampolgárságukat, hogy ha már Szlovákiában nem sikerült is előrelépni, legalább az Európai Parlament tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a jelenlegi állapot megszűnjön.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?