Beňová: A kormány meghosszabbított keze leszünk

Monika Beňová

A Smer fantasztikus eredményt ért el – jelentette ki Monika Beňová, a párt EP-listavezetője. Hangsúlyozta, hogy kettővel több mandátumuk lesz, mint eddig, és továbbra is Robert Fico (Smer) kormányának meghosszabbított keze lesznek. Beňová a Smer többi megválasztott jelöltjével tartott sajtótájékoztatót hétfőn.

„A szlovák kormányt és a Smert fogjuk képviselni az Európai Parlamentben, ahogy azt a kampányban ígértük. Ez azt jelenti, hogy Robert Fico kormányának meghosszabbított keze leszünk, támogatni fogjuk a kormány európai ügyekben hozott döntéseit” – jelentette ki Beňová. Hozzátette, a választás összetett feladatot jelentett a Smer számára a kormányfő ellen elkövetett merénylet miatt, aki aktívan részt vett volna a kampányban.

Beňová kijelentette, a Smer jelöltjei készek együttműködni egyes frakciókkal, és meghatározzák ennek feltételeit. „A fő prioritás az erősen szociális frakció. De egyúttal olyan frakciónak kell lennie, amely tiszteletben tartja a tagpártjai eltérő nézeteit” – folytatta Beňová.

A Smer nem támogatja Ursulu von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság élére. „Nem az a politikus, aki nehéz időkben irányítani tudja Európát. Szerintem inkább lobbista, mint politikus. Tulajdonképpen ezen bukott meg németországi politikai karrierje, és ez megismétlődött az Európai Bizottságban” – jelentette ki Beňová.

Ľuboš Blaha megválasztott EP-képviselő megerősítette, hogy hasonlóan a párt kampányához, a béke lesz a fő témájuk az EP-ben. A Progresszív Szlovákiának gratulált a választási győzelméhez, de úgy véli, a „progresszív nézeteivel” kisebbségben van a szlovákiai EP-képviselők körében, például az olyan kulcsfontosságú európai témákban, mint a béke, a migráció és az ún. Green deal.

Katarína Roth Neveďalová megválasztott EP-képviselő fő témaként szintén a békét, valamint a hadügyi, energetikai és élelmiszer-biztonsági kérdéseket jelölte meg. „Többet fogunk beszélni a mezőgazdaságról és a régióink támogatásáról” - vázolta. Szerinte az európai parlamentnek vissza kellene térnie az emberekre összpontosító politikához. Úgy véli, a választók kinyilvánították, hogy elvárják egyes európai politikák átértékelését.

Erik Kaliňák megválasztott EP-képviselő a részvételi rekordnak örül. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a szavazókedv nagyobb volt a városokban, részben ez eredményezhette a PS választási győzelmét. „Tanulnunk kell ebből, és a legkisebb térségeket, járásokat is meg kell szólítanunk” – tette hozzá.

Judita Laššáková szerint fantasztikus választási sikert értek el. Ő a fogyasztóvédelmi bizottságban kíván tevékenykedni, továbbá alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozni. Nem zárta ki, hogy Daniel Bombic, másik nevén Danny Kollár a munkatársa lesz az EP-ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?