Belousovová: "Ha az USA azt állítja, hogy diszkriminációról van szó, befogadhatnak legalább százezer cigányt"

Pozsony |

<p>A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) visszautasítja az Egyesült Államok külügyminisztériumának azt az állítását, hogy Szlovákiában nem tartják tiszteletben a romák emberi jogait. "Ez az állítás teljesen téves, mert éppen az ellenkezője igaz. Elég megnézni a legutóbbi eseteket, amikor a cigányok (az SNS szóhasználata - a szerk. megj.) a legvédtelenebb áldozatokra támadtak, mint például Jókúton (Kúty), ahol két fiatalember agyonvert egy nyugdíjast" - nyilatkozta Anna Belousovová, a párt alelnöke.</p>

Hozzátette, az egyiknek a történtekkor már más bűncselekmény miatt a szabadságvesztését kellett volna töltenie.

"Ha az USA azt állítja, hogy diszkriminációról van szó, befogadhatnak legalább százezer cigányt, és megtaníthatják őket emberek módjára dolgozni és élni" - fogalmazott az SNS politikusa.

Szerinte a romáknak meg kell tanulniuk, hogy a pénz nem ingyen van, amint azt minden dolgozó ember láthatja.

Belousovová megjegyezte, a romák körében nagyobb a bűnözés, és éppen azoktól a tisztességes emberektől lopnak, akiktől a szociális juttatásaik származnak. Követeli, a bűncselekményeket faji származás alapján is tartsák nyilván, a visszaesőkre pedig szereljenek elektromos karperecet, hogy figyelhessék a mozgásukat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?