A belügyminisztérium ma bejegyezte az Összefogás mozgalmat.
Bejegyezték az Összefogás mozgalmat
A mozgalom szeptemberben kezdett bele az aláírásgyűjtésbe, s alig három hét alatt közel 18000 támogató aláírást szerzett.
Az elejétől deklaráltuk, hogy célunk az összefogás és a megújulás. A magyar választók az egység mellett ugyanis változást is akarnak, és csak egy őszinte és hiteles magyar lista lehet sikeres a választásokon. Mi az elejétől transzparens módon jeleztük, milyen prioritások és elvek mentén tudjuk elképzelni az együttműködést, milyen platformot kínálunk
– mondta Mózes Szabolcs, a mozgalom egyik alapítója.
Remélem, hogy az MKP vezetése is a korrekt, átlátható és együtt megalkotandó feltételre mond majd igent, s nem hagyja, hogy a Híd elnöke kihasználja, újra szétrombolja a Magyar Közösség Pártját
– fejtette ki Orosz Örs társalapító.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.