Beindult az állami e-piac

Pozsony |

<p>Egy hónapos próbaüzem után hétfőtől &bdquo;élesben&rdquo; működik az úgynevezett elektronikus piac, mely márciustól kötelező az állami és a közszférában. Az állam szerint az elektronikus eladási rendszer (EKS) hatékonyabbá teszi a közbeszerzési pályázatok lebonyolítását, az önkormányzatok viszont óvatosak a rendszerrel kapcsolatban.</p>

Március elsejétől minden állami intézménynek, a megyéknek, az önkormányzatoknak, valamint a hozzájuk tartozó vállalatoknak elektronikus piacon keresztül kell lebonyolítaniuk minden ezer és 134 ezer euró közötti összegű közbeszerzést. Az állami intézményekre és cégekre vonatkozó felső határ 207 ezer euró. Az építkezési munkálatok felső határa pedig közel 5,2 millió euró. Az eks.sk oldalon regisztrálniuk kell a megrendelőknek, valamint azoknak a cégeknek, amelyek eladni szeretnének. Pontosan meg kell adni a rendelés paramétereit, majd megvárni a kiértékelést. Ezután a győztes beszállító vagy kivitelező leszállítja az árut, illetve elvégzi a munkát.

Az általunk megszólított polgármesterek tudnak az elektronikus piacról, mindenki regisztrált a rendszerbe. Az egy hónapos próbaüzem alatt kevesen vásároltak a rendszeren keresztül. A hazaiak mellett közel 70 külföldi cég regisztrált az oldalon. A próbaüzemben egy-egy megrendelésre átlagosan kilenc beszállító jelentkezett. „Tartunk attól, hogy hogyan fog működni a rendszer. Csak remélni tudjuk, hogy olcsóbban tudjuk lebonyolítani a beszerzéseinket” – mondta lapunknak Agócs Attila, Fülek polgármestere.

Többen attól tartanak, hogy nem a legelőnyösebb árért kapják majd meg a megrendelt árut, szolgáltatást. Vízi József, Óvár polgármestere már bejelentkezett a rendszerbe. A weboldalt egyszerűnek, könnyen kezelhetőnek tartja, bár még nem vásároltak az elektronikus piacon keresztül. Néhány negatívumot azonban már most érzékel. „A megrendelés leadását követő 72 óra után lezárják a rendszert, ami az ajánlatot tevő beszállítók közül kiválasztja a legjobb ajánlatot. Mindenképpen választani kell, nem lehet visszalépni” – mondta a polgármester.

Eddig a kisebb települések polgármesterei a helyi, illetve a régióbeli vállalakozókat részesítettek előnyben. Ezek az újabb megbízás reményében általában minőségi munkát végeztek. Ráadásul a vállalkozók gyakran támogatták a települések különböző rendezvényeit. Az elektronikus piac véget vet az ilyen típusú együttműködéseknek. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?