Beállt Mikulec mögé az OĽaNO, Matovič szerint a Sme rodina is kitart a koalíció mellett

A rendőrség leszállt Matovičról
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) úgy gondolja, a Sme rodina képviselői nem fogják megszavazni az ellenzékkel együtt Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter visszahívását.

Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök és a párt alapítója, Szlovákia egykori kormányfője, Igor Matovič is teljes mellszélességgel kiáll a belügyminiszter mellett – derült ki a szerdai, parlamenti ülés után tartott sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök kijelentette, Mikulec tökéletes munkát végez, melynek bizonyítéka, hogy egy bűncselekménnyel vádolt képviselő el akarja távolíttatni.

Heger megjegyezte, a korábbi kormányok korrupt rendszert építettek ki Szlovákiában, ezért nem lát okot arra, hogy éppen azok miatt távozzon posztjáról a belügyminiszter, akik mindehhez hozzájárultak.

Matovič nem hiszi, hogy a Sme rodina képviselői végül az ellenzékkel együtt megszavazzák Mikulec menesztését, mondván a házelnök, Boris Kollár is tisztában van azzal, hogy közös koalíciót alkotnak.

A pénzügyminiszter hozzátette, ahogyan ők őrzik a büntetőeljárási törvény 363. paragrafusát, úgy őrzi az OĽaNO a rendőrség függetlenségét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?