Közélet

Bašternák után három másik ügyben is nyomoznak

Pozsony | Ladislav Bašternák nevével összefüggésben három másik ügyben is büntetőeljárás folyik.
TASR

2018. november 8. 14:15

Ladislav Bašternák - TASR-felvétel

Ezt az információt Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter erősítette meg a Pravda napilapnak.

A miniszter hozzátette: standard nyomozás folyik részben a pénzügyőrség által feltárt tények, részben a pénzügyi igazgatóság által közzétett eredmények és részben az egyes képviselők által a médiában nyilvánosságra hozott információk alapján.

Azzal kapcsolatban, hogy Robert Fico volt kormányfőnek és a Smer-SD elnökének ki kellene-e költöznie a lakásból, melyet Ladislav Bašternáktól bérel a Bonaparte lakókomplexumban, Saková nem nyilvánított véleményt. Szerinte ez Fico személyes döntése kell hogy legyen. Megerősítette ugyanakkor, hogy büntetőeljárást indítottak a lakókomplexumot érintő gyanús lakásátruházásokkal összefüggésben is. „Egy szakértői véleményre várunk, hogy tovább tudjunk lépni” – mondta el Saková a Pravda napilapnak.

Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásával kapcsolatban elismételte, hogy a cél kideríteni a valódi megrendelő nevét. Hogy a nyomozás Marian Kočner vállalkozóra irányul-e, nem közölte.

2018. november 7. 19:24

Öt év Fico főbérlőjének
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Legfrissebb galériák
Olvasta már?