Az unióról is szól a voksolás

Pozsony |

<p>Ellentétes álláspontot képvisel számos fontos, az Európai Uniót érintő kérdésben a Híd és az MKP. Míg az előbbi megszilárdítaná az uniót, az utóbbi szerint nincs szükség további, erősebb integrációra. A pártok uniós és külpolitikai programját vizsgáljuk.&nbsp;</p>

Számos komoly uniós és külpolitikai kihívás áll Szlovákia előtt 2016-ban: a második fél évben átvesszük az uniós elnökséget, kiderül, Nagy-Britannia az unió tagja marad-e, és hogy mit tud kezdeni Európa a továbbra sem csillapodó menekülthullámmal.

Programmustránk legújabb részében elsősorban a Híd és az MKP uniós és külpolitikai elképzeléseit vettük górcső alá. Ezek alapján elmondható, a Híd az erősebb EU és a menekültek ellenőrzött, korlátozott és önkéntes alapú befogadása mellett van, míg az MKP a menekültek befogadásának minden formáját kategorikusan elutasítja, és mivel az EU menekültpolitikája megbukott, az unió további, erősebb integrációját is szükségtelennek tartja.

Az MKP azonban ugyanúgy elutasítja a kétsebességes Európa modelljét is, azaz a tagállamokon belüli „kemény mag” kialakítását. „A kétsebességes unió számunkra semmiféleképpen nem lehet előnyös” – mondta egy hétfői érsekújvári kampányrendezvényen Farkas Iván MKP-alelnök, hangsúlyozva, hogy számos elemző szerint az EU erkölcsi középpontja ma a V4-es országok területén található. Az MKP a szlovák elnökség kapcsán a balkáni országok felé irányuló további bővítés előkészítésének fontosságát is hangsúlyozná, ám elsősorban a külső schengeni határ védelmére törekedne, a V4-es államok vezetőinek, köztük Robert Fico szlovák kormányfőnek az álláspontját támogatva. A Híd hasonlóképpen fontosnak tartja a balkáni integráció és a menekültkérdés megoldását a szlovák EU-elnökség keretén belül, a határvédelmet nem emelik ki. 

Homlokegyenest eltérő a Híd és az MKP várakozása az amerikai elnökválasztással kapcsolatban: a Híd inkább a demokrata Hillary Clinton elveivel ért egyet, míg az MKP a republikánus floridai szenátort, Marco Rubiót látná szívesen az elnöki poszton. Ehhez foghatóan csak a magyarországi kormánypolitika osztja meg a pártokat: az MKP szerint a magyar gazdasági eredmények kimagaslóak és a magyarországi sajtószabadság megkérdőjelezhetetlen, a Híd szerint a budapesti kormány „lekapcsolja Magyarországot az unió fősodrából”. 

A választásokon induló többi párt nem fordít kiemelt figyelmet a külpolitikára, a pártprogramok jobbára csak felszínesen kezelik a témát. 

A témáról szerdai lapszámunkban olvashatnak részletesen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?