Az unióban kultúránk olyan, mint a névjegy

Hiller István: „Az Európai Unióba leginkább az innovatív, magyar, közép-európai gondolkodásmódot tudjuk bevinni.”Demecs Zsolt felvételeElső miniszteri tapasztalatai?

Még mindig izgatott vagyok. Izgatott olyan tekintetben, hogy az európai uniós csatlakozás elő tt egy évvel és a csatlakozás utáni els# években óriási megtiszteltetés és felelősség az ország kulturális politikáját vezetni. Szeretném nagyon jól csinálni. Történész vagyok...

...bölcsész, ha jól tudom...

...történelem-latin szakos tanárként jól látom azt a mozgástér-bővülést és lehetőségnagyobbodást, ami az elmúlt évszázadokban nem adatott meg nemzetünknek. Máshol a lehetőségek úgy bővültek, hogy találtak egy nagy kőolajmezőt, vagy felfedeztek egy óriási gyémánt-lelőhelyet, ami fejlesztette a gazdasági forrásokat, oda települt az ipar; mindez egyfajta felvirágzást eredményezett. A kőolajmezők biztosan sokáig tartanak, de egyszer kimerülnek. És a gyémánt is elfogy egyszer. Viszont az a bővülés, amelyet most elértünk, kifogyhatatlan forrás, hiszen a kreativitásunkra és a szellemi erőnkre épül: arra, hogy az Európai Unióba leginkább az innovatív, magyar, közép-európai gondolkodásmódot tudjuk bevinni. Ez az, ami bővíti történelmi mozgásterünket. Az első időszakban főleg a kultúrának lesz nagy szerepe. Nemzeti kultúránk ebben a tekintetben olyan, mint egy névjegy. Először ezt tesszük le az asztalra. Persze már most sokféle benyomáskép él rólunk az EU-ban, mégis a kulturális politika vezetőjeként ezek az érzések foglalkoztatnak leginkább, és ettől izgatott vagyok. Szellemi izgalom ez, a kihívásé, és nem valamiféle feszültség. Jó érzés. Általában csak éjfél után, fáradtan kerülök ágyba, de reggel, amikor felébredek, örömmel megyek ismét munkába.

Tehát csak azon jár az esze, hogy minél jobb legyen az említett névjegy?

Azért ember, két gazfickó gyermek apja és egy régi szövetséges társ feleség férje is vagyok, úgyhogy túlzás lenne azt állítani, hogy éjjel-nappal csak ezen gondolkozom. Azon is sokat töröm a fejem, hogyan lehet megdögönyözni a kisebbik gyerekemet, és hogyan lehet a nagyobbik fiam legújabb hajviseletétől nem elájulni, és a feleségem az új ruhaigényét kitalálni. De ez rendben van. Ez adja azt az alapot, hogy nyugodt lelkiismerettel és szívesen tudok elmélkedni mindarról, amit az előbb kifejtettem.

Tizenöt éve tanít, oktatási államtitkár volt, az MSZP oktatási programjáért felelős. Az említett izgalom nem függ össze azzal is, hogy korábban nem a kultúrával, hanem inkább oktatáspolitikával foglalkozott?

Nem. Sem a gondolataimban, sem a tanári tevékenységemben, sem a kutatásaimban sohasem vált el egymástól oktatás és kultúra. Tulajdonképpen azt tanítottam, amit most miniszterként módomban áll alakítani. Szívesen oktatok, és államtitkárként sem akartam megbolondulni, miniszterként sem óhajtok, úgyhogy most is tartok előadást az egyetemen. Nemrég fejeződött be a szorgalmi időszak, és azon a héten is tartottam előadást, amikor felkértek miniszternek, meg azon a héten is, amikor letettem az eskümet. Ez helyénvaló. Néha furcsa volt, de csak egy alkalommal volt kellemetlen: amikor a hallgatóimat meg kellett kérnem, megengedik-e, hogy a kamera bejöjjön, mert egy tévéstáb forgatni akart.

Ki volt nagyobb zavarban? Ön vagy a diákok?

Az utóbbi négy-öt évben megszoktam, hogy a legkülönbözőbb mozdulataimat és mondataimat a kamera nyomon követi. A hallgatók nyilván egy kicsit feszélyezve érezték magukat, de én nemcsak szeretem, hanem tisztelem is őket, tehát a kérés inkább engedély volt tőlük, hogy beleegyeznek-e. Amikor előadást tartok, az egy szimbiózis. Lehet, hogy én beszélek, és ők hallgatnak, de a szemükkel, a gondolataikkal, a fejtartásukkal, a csenddel kommunikálnak – ez egy közös élet. Ezt nyilván megtöri ilyenkor a kamera, ehhez kellett engedélyt kérni. Összefoglalva tehát: az én fejemben nem válik el egymástól a kultúra és az oktatás. Ellenkezőleg: millió ponton összekapcsolódik. Kutatóként a könyvtárakban, levéltárakban, a külföldi magyar intézetekben, számos művelődési házban jártam, dolgoztam.

A miniszterkedés azért mégiscsak egész embert kíván. Marad-e továbbra is pártja oktatásiprogram-felelőse?

Be kell osztani az energiát, mert az ember hosszú távon is építkezik – nemcsak politikusként, hanem emberként is. Egy politikus nyilván nem 39 évesen éri el teljesítménye csúcsát, ellentétben egy matematikussal, aki ha 39 éves korára nem alkotta meg a nagyot, akkor ötvenévesen már nem fogja. Az oktatási tárcánál egyik kitűnő barátom, Szabados Tamás lett a politikai államtitkár. A programalkotásnál ellenzéki korunkban is együttműködtünk, szinte mindent látott, amit csináltam, és jó lelkiismerettel adtam át a munkámat. Egy koalíciós minisztériumban bonyolult a döntési mechanizmus. Szívesen csináltam. Kis dolgokban nem ütköztem, nagy dolgokban meg nem engedtem a szocialista párt programjából. Az elmúlt időszakban Tamással elég erős bástyákat építettünk ki a szocialista párt programjához. Ezeket most nem felépíteni kell, hanem alkalmazni és megőrizni.

Tehát akkor továbbra is ön felel az MSZP oktatási programjáért?

A párt elnökségi tagjai között van egyfajta tematikus felosztása is a feladatoknak, ami nem változott a miniszterváltások miatt. Nem napi, aktuális döntésekről van szó, hiszen ehhez nem is lenne jogom, sőt nem is akarnám. Nem lehetne bírni. Én a kulturális örökség minisztériumának minisztere vagyok, itt hozom meg a napi döntéseket, de az oktatási politikában azokra az irányokra, melyeket korábban meghatároztunk a pártban, rálátásom van.

A minisztercseréket nagy titkolózás előzte meg, bár szinte a kormányalakítás után a miniszterelnök azt sugallta, hogy egy év után várhatóak változások, és Görgey Gábor elismerte: lényegében egy évre vállalta a tárcavezetői tisztséget. Ha felmerült valamilyen név valamilyen bársonyszék várományosaként, akkor az az ön neve volt – talán azért is, mert ha az SZDSZ nem ragaszkodott volna a miniszteri poszthoz, akkor valószínűleg ön oktatási miniszter lett volna. Az egy év alatt felmerült-e önben, hogy előbb vagy utóbb, de bársonyszékhez jut?

Az elmúlt évben olyan fordulatszámmal pörögtünk, és annyit dolgoztunk, hogy akinek egy-egy ilyen munkanap után volt még energiája gondolni bármilyen székre, az előtt komolyan megemelem a kalapomat. Nekem egy-egy ilyen munkanap után csak egy jól megvetett ágy járt az eszemben, ami nem feltétlenül volt bársonyból...

Akkor úgy kérdezem: álmodott-e róla?

Nem. Húsvét előtt nagypénteken hosszú idő óta először az első szabadságon töltött napomat próbáltam élvezni. Csütörtökön este tíz órakor mentem úgymond szabadságra, és azt hittem, legalább egy hetem lesz. Még azt is elárulom, hogy befizettünk a feleségemmel egy déli útra, és két nap múlva elutaztunk volna négy teljes napra. Ehhez képest az első szabadságnapomon fél kilenckor csengett a telefon: a miniszterelnök úr dolgozószobájába kérettek. Ez ugyebár „boldog” légkört teremtett otthon. Találkoztam a kormányfővel, aki elmondta, milyen változásokat szeretne a kormányban, és hogy úgyis adódik a húsvét – ő is elmegy szabadságra, én is elmegyek –, majd utána adjak választ. Én ilyen hosszú ideig nem szoktam nem válaszolni kérdésekre, úgyhogy valóban nyugodt, semmivel nem törúődő, a dolgokkal egyáltalán nem foglalkozó szabadság néhány napja következett...

Most viccel?

Hát idézőjelben mondom. Nem hallani? Gondolhatja, hogy amikor az embertől megkérdezik, akar-e miniszter lenni, akkor csak ez jár a fejében. Átgondoltam a dolgot, megbeszéltem a feleségemmel, majd világos igennel válaszoltam. Egyébként én nem beszélnék titkolózásról. A rendszerváltás óta ilyen fegyelmezetten végrehajtott, több tárcát is érintő személyi változás még nem volt, és ez az embereket nagyon érdekli. A kormányfő úgy döntött, hogy amíg ő erről nem kíván beszélni, addig ne kerüljön a nyilvánosság elé. Nem is került. Mindez fegyelmezettségre vall.

Bár fentebb kifejtette, hogy a kultúra és az oktatás az ön számára szorosan összefügg, mégis felteszem a kérdést: oktatási államtitkárból miért nem gyermek-, ifjúsági és sportminiszter lett?

Nem vállaltam volna.

Miért nem?

Mert nem is tették fel ezt a kérdést. De ha felteszik is, nemmel válaszoltam volna. Bennem az oktatás és a kultúra jobban megjelenik egységként, mint a másik két terület.

Medgyessy Péter azzal indokolta a minisztercseréket, hogy fiatalítani akar, és dinamikusabb kabinetet szeretne. Ön ehhez a dinamizmushoz hogyan akar hozzájárulni?

Én vagyok a kormány legfiatalabb tagja. Persze elég sajnálatos lenne, ha csak az éveim számát adnám a kabinethez. Elszomorodnék, ha nem lennék jó másra, csak a statisztika javítására.

Talán úgy érzi?

Dehogyis! Úgy vélem, az elmúlt években a legkülönbözőbb fórumokon, a szocialista párton belül és kívül egyaránt világosan és markánsan próbáltam kifejteni a véleményemet, és ezt mindig egyfajta sajátos stílusban igyekeztem előadni. Ugyanazt mondom egy lakossági találkozón, mint a parlamentben, és ugyanúgy érvelek a kormányban, mint önnek. Én mindig ugyanaz a Hiller István vagyok azzal az állásponttal, melyet meglehetős intenzitással fejtek ki. Ezzel tudok hozzájárulni ahhoz a lendülethez, amit a miniszterelnök elvár.

Önt tartják az MSZP üstökösének. Hogy érzi magát ebben a szerepben?

Sohasem képzeltem vagy éreztem magam üstökösnek, amely hosszú csóvával végigvonul az égbolton. Magyar szociáldemokrata vagyok. Ez meghatározza egész gondolkodásmódomat: azt, ahogyan a kultúrát, a politikát, az országot, nemzetünket, az európaiságot és a magyarságot látom. Bizonyos dolgokban másokétól eltérő véleményt is képviselek, és örülök, ha az MSZP-ből sokan a sajátjuknak vallják azokat a téziseket, melyeket az évek során kifejtettem. Tavaly nagy sikert arattunk: megnyertük a parlamenti választásokat, fél évvel később pedig önkormányzati szinten is arattunk. Őrültség azt gondolni, hogy ha valaki sikeres, nem kell változnia. Ez hihetetlenül rossz út. Ezért folyton azt mondom: a lendület és az élet a mozgásban van. Változni kell, hogy sikeresek maradjunk. E változásoknak megpróbálom az irányait is felvázolni. Közép-Európában, Magyarországon egy ilyen nemzeti történelemmel rendelkező, ekkora politikai gondolkodó közösségnek például foglalkoznia kell a nemzet kérdésével, amit a magyar baloldal korábban eléggé elhanyagolt. A szociáldemokrácia és a nemzet kapcsolatának bemutatása elementáris feladat és kötelesség. A környezetvédelem, a szociáldemokrácia nyitása a zöld világ felé meghatározó, világos, egyértelmű út a felnövekvő generációk gondolkodásának irányában. Az ifjúság a széles értelemben vett környezetkultúra tekintetében a politikánál lényegesen előbb jár, épp ezért érdemes tanulni a fiatalságtól. Érdemes a szociáldemokrácia államfelfogásáról beszélni. Közép-Európában létezik a konzervatív elképzelés, az úgynevezett óvjuk-védjük eszme, amely szerint az összes kívülről jövő hatás csak csorbát jelenthet.

És milyen az ön által megálmodott magyar szociáldemokrácia?

Olyan, amely világosan kimondja, hogy államfelfogása az esélyteremtő és a gondoskodó állam ötvözete. Ebből az államból viszont én többet szeretnék, mert számos helyről kivonult, ahová nem vonult a helyére semmi, és ott nehezen megy az értékteremtés.

Például?

A kultúra. A nyolcvanas évek elején sokan azt akarták, hogy az állam vonuljon ki végre, ne üljön ott minden rendezői székben, szinkronstúdióban. Az állam ki is vonult, és azt hittük, hogy majd bevonul a megerősödött civil társadalom, amely megfelelő finanszírozással ellenőrző funkciót is elláthat. De mindez nem történt meg. Sajnos másfél évtized alatt a civil társadalom nem erősödött meg, ezért végig kellene gondolni a modern, esélyteremtő állam funkcióit. Tisztában vagyok e gondolat baloldaliságával, és vállalom. Olykor össze kell kapcsolni a tartalmi és a szimbolikus kérdéseket. Ha kimerül egy változássorozat a szimbólumokban, nagy baj van, mint amikor kipukkad egy üres lufi. Ha a tartalom önmagában nem emészthető, akkor a változás és megvalósítója nem szerethető. A szocialista párt tartalmilag ma a legjobban felkészült erő Magyarországon, s bár dokumentumaink, gondolataink tartalmilag és szakmailag alátámaszthatók és jók, mégis, gyakran emészthetetlenek: az emberek nem értik, mit jelentenek.

Vagyis?

Azt szeretném, ha szerethető lenne a szocialista párt. Először persze az kell, hogy érthetőbb legyen. Azt szeretnénk, hogy békében éljenek az emberek. A politika dolgozzon, teremtse meg a normális élet lehetőségét, de ne akarjon bemenni az intim szférába, a családokba, a lakásokba, megosztva barátokat, házastársakat! A tavalyi esztendő túlfűtött, választási év volt, valóban barátságok, családok mentek tönkre a politika miatt. Az ország több mint egy évtizede lázas. A láz rövid távon gyógyít, hosszú távon azonban perzsel és éget. Ezt a hőfokot egy év alatt jelentősen csökkentettük. Még van hőemelkedés, de a polgárok többsége nyugalomban él. A Medgyessy-kormány egy év után nagyon jó osztályzatot kapott a valóban kritikus magyar társadalomtól. Ez szerény optimizmusra ad okot.

De azért akadnak problémák is. Medgyessy Péter az MSZP tisztújító kongresszusán hangsúlyozta: arra van szükség, hogy a párt egységes legyen, az MSZP és a kormány vezetői között harmónia és együttműködés alakuljon ki. Ez a kijelentés erősíti azt a véleményt, hogy a pártvezetők és a kormányfő között egyfajta háború folyik, és hiányzik az a vezető politikus, aki féken tartaná pártja mohó csoportjait. Az MSZP közkedvelt tagjaként és alelnökeként önt nem azért emelték a kormányba, hogy próbálja csillapítani az ellentéteket, hogy egyfajta ütközőzóna legyen?

Háború nincs.

Kívülről úgy tűnik.

Háború nincs. Egy több dimenzión egyszerre futó egyeztetést kell tudnunk megvalósítani. Az MSZP nyerte meg Medgyessy Péter miniszterelnökkel a 2002-es választásokat, és a párt természetesen programja megvalósítását akarja. A győzelem arra volt elég, hogy koalícióban egy nálunk lényegesen kisebb erővel, de mégis csak velük adjuk ki az 50 százaléknál több szükséges szavazatot. Következésképpen a kormányprogram kompromisszum, de az MSZP-nek továbbra is az az érdeke, hogy a saját programja valósuljon meg. Az MSZP-nek 47 százaléka van, az SZDSZ 5 százalékot ad, amit a liberálisok határozottan kifejezésre is juttatnak.

Még egyszer: az MSZP közkedvelt tagjaként önt nem azért emelték a kormányba, hogy egyfajta ütközőzóna legyen?

Ez olyan passzív dolog, hogy beemeltek a kormányba, mintha egy markológép felemelt volna, és hirtelen betett volna a bársonyszékbe. Amikor felkértek, én már az MSZP távlati programjáért felelős alelnöke voltam. Igen, van ilyen, az ön által is említett feladat – főleg az egyeztetésekben az országos választmány, a frakció, az országos elnökség és a kormány között. De mindez nemcsak az én dolgom, hiszen a kormányban ugyancsak jelen van a párt elnöke, és legalább ilyen fontos feladat hárul a frakcióvezetőnkre is. Jó az összhang. Mindig lesznek súrlódások, de e nélkül nem megy a politika. Nem kell konfliktusokat gerjeszteni, de tudni kell őket megvívni.

Többször elhangzott: az MSZP változni szeretne – például úgy, hogy elköltözik a Köztársaság térről, mert az rosszemlékű, és nem azt sugallja, amilyen a párt szeretne lenni. Milyen szeretne lenni?

Március végén, a kongresszuson valóban azt mondtam, hogy el kell költöznünk a Köztársaság térről, mert ósdi, régimódi.

Hova költözne?

A történet nem arról szól, hogy bárki – akár én, akár más – Budapesten sétálgatva kinézett egy utcát, egy épületet. Nem az a lényeg, hogy a Köztársaság térről XY utcába menjünk, hanem hogy egy modern, 21. századi, magyar szociáldemokráciát megtestesítő pártnak milyen legyen a külső, kézzel fogható megjelenése. Ez lényegi kérdés. Az az épület, melyben az MSZP az új választásokat irányítani fogja, még nem áll. Az új székházat még fel kell építeni.

Kinevezése után azt mondta, a nyár végéig elkészül a kulturális tárca középtávú stratégiája. Ebben hogyan jelennek majd meg a kisebbségi magyarok?

Remélem, idáig is érezhető volt, hogy magyarságról és európaiságról, és nem csak Magyarországról gondolkodom. Történészként és miniszterként ezt lényegesnek tartom. Mi ketten most még két különböző ország polgárai vagyunk, de néhány hónap múlva már ugyanazon közösség, az Európai Unió állampolgárai leszünk. Számos olyan magyar él körülöttünk, akikkel, közös felelősséggel tartozunk egy közös múltban, anyanyelvben, jövő-ben való gondolkodásért. A kultúrának nemcsak megtartó, hanem jövőformáló szerepe is van. A tárca stratégiájában az anyanyelv, annak védelme és fejlesztése prioritás. Említhetem a szervezeti együtt-működést, a milliónyi ösztöndíjas és kulturális programot...

És ami a határon túli kulturális szervezetek támogatottságát illeti?

Részt vettem a Máért ülésén, és a döntő többség egyetértett a kedvezménytörvény módosító tervezetével, valamint az oktatási-nevelési támogatási rendszerrel. A szervezetek, de leginkább programok, értelmes célkitűzések, a magyar identitás megőrzését vállalók számára kedvezmények biztosítása az oktatási, kulturális és a külügyi tárca együttműködésével lehetséges. Ezt az elmúlt évben végigcsináltam az oktatási tárca államtitkáraként, hiszen a határon túli magyar oktatás ügye hozzám tartozott, és az összes határon túli magyar szervezet képviselőjével normális viszonyt alakítottam ki. Ennek az volt az alapja, hogy a döntés-előkészítés fázisában kértem ki a véleményüket. Nem bejelentettem döntéseket, hanem idejekorán megvitattam velük a dolgokat, mert így sokkal nagyobb a sikeresség esélye. Ugyanezt szeretném miniszterként is csinálni.

A státustörvénnyel kapcsolatban olyan megoldás is megfogalmazódott, hogy Magyarország a kultúrában ápolna különleges kapcsolatokat a határon túli magyarokkal. Konkrétan hogyan?

A már előbb említett módon. A konszenzusnak, a minél nagyobb egyetértésnek akkor van meg az esélye, ha még az előkészítés fázisában végigszenvedjük a véleménykülönbségeket. De megéri. A kultúra alkalmas terület ennek megvalósítására, hiszen ez igazán közös kincsünk.