Az SNS képviselője szerint objektivitást hoznak az RTVS-nél javasolt változások

Roman Michelko

Kiegyensúlyozottságot és objektivitást hoznak a közszolgálati médiánál javasolt változások, és megfelelnek majd az uniós jogszabályoknak – jelentette ki Roman Michelko (SNS), a parlament kulturális és médiabizottságának elnöke.

Michelko szerint a módosítások kidolgozását a norvég és a spanyol közszolgálati médiától vett példák inspirálták, és hangsúlyozta, csak most kezdődik a véleményezési eljárás. „Nem zárok ki bizonyos módosításokat a javaslatban” – mondta kedden újságíróknak.

„Ha olyan emberek fogják választani a vezetés tagjait, akiknek semmilyen közvetlen politikai kötődésük nem lehet, szakértők, és nem politikusok, akkor szerintem arról beszélhetünk, hogy jobb irányba változnak a dolgok” – tette hozzá Michelko.

A műsortanácsot szerinte olyan szakértőknek kell alkotnia, akik szinte „összenőttek” az intézménnyel. „Gyakrabban fogják véleményezni a műsorokat, és a vezetéssel együttműködve nagyobb beleszólásuk lesz az adásba” – mondta a médiabizottság elnöke. Szerinte a mostaninál elfogulatlanabb közmédiára van igény, mert a választók elég kritikusak vele szemben.

A kulturális minisztérium hétfőn gyorsított véleményezési eljárásra bocsátotta a Szlovák Televízióról és Rádióról szóló törvénytervezetet. Nem választaná ketté a közmédiát, de számos változtatást javasol. Az igazgatót héttagú tanács választaná, melybe három tagot közvetlenül a kulturális miniszter jelölne, négyet pedig a parlament választana meg. Létrejön az új műsortanács is, tagjainak többségét a parlament választaná, emellett ismét bevezetnék az állammal való szerződéskötés intézményét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?