Az SaS támogatná a hivatalnokkormány kinevezését

Richard Sulík

Ha Zuzana Čaputová államfő úgy dönt, hogy hivatalnokkormányt nevez ki, az ellenzéki SaS támogatni fogja ezt. A párt szerint Eduard Heger megbízott kormányfő visszaélt közszolgálati televíziós szereplésével, mert csütörtöki rendkívüli beszédében pártelnökként jelent meg.

„Ahelyett, hogy Eduard Heger alázattal beismerte volna két minisztere hibáját, visszaélt a közszolgálati televíziós szereplésével, politikai harcra és ellenfelei támadására használta ki azt” – jelentette ki Branislav Gröhling képviselő, az SaS alelnöke.

Hozzátette, a rendkívüli tévés szereplés lehetőségével az elmúlt időszakban olyan eseményekkel kapcsolatban éltek a közjogi méltóságok, mint például az ukrajnai háború vagy a koronavírus-járvány. „Most azonban Eduard Heger nem kormányfőként jelent meg a közmédiában, hanem pártelnökként, és a politikai ellenfeleit támadta. A hivatalnokkormánnyal kapcsolatos kockázatokról beszélni riogatás, és azt a célt szolgálja, hogy a posztján maradjon” – mondta Gröhling.

Az SaS kulcsfontosságúnak tartja, hogy az államfő világosan állást foglaljon a jelenlegi helyzetben.

Heger a rendkívüli beszédében elképzelhetetlennek nevezte, hogy ebben az időszakban vegye át hivatalnokkormány az ország irányítását, és kijelentette, miniszterelnökként ő akarja elvezetni az országot az előrehozott választásig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?