Az SaS parlamenti határozatot követel Navalnij halálával kapcsolatban

Vladimíra Marcinková

Az ellenzéki SaS határozati javaslatot terjesztett elő, mely szerint a parlamenti felszólítaná Oroszországot, hogy engedélyezzen független és átlátható kivizsgálást Alekszej Navalnij ellenzéki vezető halála körülményeinek kivizsgálására. Emellett kötelezné a kormányt, hogy kéresse be az orosz nagykövetet, ennek kapcsán a kormány passzivitását bírálja. Minderről Vladimíra Marcinková és Juraj Krúpa, a párt két képviselője tájékoztatott pénteken.

Marcinková kijelentette, azért terjesztik elő a határozati javaslatot, mert a kormány külpolitikájára nem lehet számítani. „Az egész Nyugat és a demokratikus világ egyöntetűen az igazság kiderítését követeli Navalnij haláláról. (...) Blanár külügyminiszter tényleg nem kéreti be az orosz nagykövetet, és nem tesz fel neki kellemetlen kérdéseket, nem érdekli, hogyan történhet meg, hogy megölnek egy orosz ellenzéki politikust? Az összes környező ország megtette ezt” – mondta Marcinková.

Krúpa felszólította Juraj Blanár (Smer) külügyminisztert, hogy végre valóban szuverén és független szlovák külpolitikát folytasson. „Ne csak az uniós és NATO-s partnereink bírálatával legyen elfoglalva” – jegyezte meg, és hozzátette, az orosz invázió második évfordulója kapcsán is határozati javaslatot terjesztenek elő. Remélik, hogy mindkettő ott lesz a következő parlamenti szavazás programpontjai között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?