Az SaS eldöntötte, hogy más véleménye lesz...

Pozsony |

<p>A Radičová-kabinet alig másfél év kormányzás után megbukott. Az okokról és a következményekről Grigorij Mesežnikov politikai elemzővel beszélgettünk.</p>

Miért bukott meg a kormány egy ilyen, a közvélemény számára nagyrészt érthetetlen ügy miatt, mint az eurómentőöv ratifikálása?

A történet korábban kezdődött, még tavaly, 2010 nyarán. Akkor a kormánytöbbség nem támogatta a görögök megmentését, de beleegyeztek a mentőövbe. Az SaS onnan fogva ezen a kérdésen kezdett profilálódni, miután fokozatosan a többi koalíciós párt, főként az SDKÚ megváltoztatta véleményét. Az SDKÚ elkezdte támogatni ezeket a közös mechanizmusokat, az SaS viszont eldöntötte, hogy más véleménye lesz. Egy koalíció viszont így nem működhet, mert a kormányzás közös álláspontokat feltételez az alapvető kérdésekben.

Elemzők szerint a bukás egyik oka, hogy az SaS új pártként nem volt képes kompromisszumokra, úgymond amatőr módon viselkedett.

Ez is hozzájárult. Az SaS doktrinér párt, vezetői meg vannak győződve a saját igazukról, úgy vélik, nézeteik az egyedüli helyesek. A politikában viszont nem elég vonzó módon bemutatni az elképzeléseket, a kormánypárti politikusok a kormányzásért is felelnek. Ez gyakorlati dolgok menedzselésével jár, kompromisszumokat kell keresni, egyeztetni. Az SaS nem ilyen típusú aktivitásra van beállítva, nem tud mit kezdeni azokkal az ügyekkel, amelyben más a véleménye. A tapasztalt politikus képes kompromisszumokat kötni.

Az SaS hajthatatlanságának oka részben támogatottságának zuhanása?

Nehéz megmondani. Úgy vélem, az SaS hajthatatlansága nagyrészt azzal függ össze, hogy képtelen a kompromisszumra. Ráadásul annyira beleásták magukat a mentőövellenes pozícióikba, hogy már nem volt visszaút. A következő hetekben megmutatkozik, nyertek-e valamit a határozott nemmel.

Hogyan értékeli Iveta Radičová döntését, hogy összekötötte a ratifikációt a bizalmi szavazással?

Nem nagyon maradt más lehetősége. De szerencsétlennek tartom azt a stratégiát, amely idáig elvezetett, azt, ahogy a koalíciós vita irányítva volt. Már az elejétől bizalmi szavazással fenyegették a liberálisokat, és ez ürügyet adott a Smernek, hogy az első körben ne szavazza meg a mentőövet. A kezdetektől nagyobb nyomást kellett volna gyakorolni a Smerre.

Ez azt jelenti, hogy bizonyos fokig mindkét fél rossz irányba vezette a vitát? Az SaS azzal, hogy nem kapitulált akkor, amikor még arcvesztés nélkül megtehette volna, a másik három párt pedig azzal, hogy az SaS-t vállalhatatlan pozícióba tolta, és elejétől fogva bizalmi szavazással fenyegetőzött?

Lehet, de nincsenek háttér-információim a koalíciós tárgyalásokról, ezek nélkül pedig ezt nehéz megmondani. Sokáig volt szó a ratifikáció és a bizalmi szavazás összekötéséről, ez pedig alaposan megnehezítette az egyeztetéseket.

Mi lesz ezután? Új koalíció alakul vagy előrehozott választásokra kerül sor?

Több lehetőség is van. Nem tudjuk, hogy a mentőövet végül elfogadja-e a szlovák parlament, esetleg valamilyen feltételekkel sikerül ratifikálni, és mit akar majd ezért a Smer. Kérdéses, a jobboldali pártok képesek lesznek-e ezek után új koalíciót létrehozni. Azt viszont most kizártnak tartom, hogy valamely jobboldali párt összeállna Ficóékkal. A kisebbségi kormányzás szintén problémás, ráadásul ilyen kabinet megalakítását a Smer is kérhetné, hiszen több képviselője van, mint a mentőövet támogató három jobboldali pártnak együttvéve. Az előrehozott választás is egy lehetőség…

Ahogy a többi lehetőségről beszélt, a legvalószínűbb.

Igen. De nem lehet kizárni a többi eshetőséget sem – Szlovákiának például még sosem volt hivatalnokkormánya. Az előrehozott választásokkal kapcsolatban ugyanis az a lényeges kérdés, hogy mikor lehet azokat megtartani: fél év múlva, egy év múlva... Ha a pártok megegyeznének, hogy egy év múlva kerül sor a választásokra, addig szakértői kormány vezethetné az országot, azzal, hogy egy ilyen kabinet mandátuma, mozgástere sokkal szűkebb lenne, mint egy klasszikus kormányé, a pártok pedig készülnének a választásokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?