Az országút szelíd ördögei

Szombaton délben az egyik zselízi buszmegállóban panaszkodik az ismerősöm, hogy reggel szinte sehol sem lehetett kenyeret venni, mert „ezek” már bevásároltak. Aztán mosolyogva teszi hozzá: „Sebaj, évente egyszer ezt is kibírjuk, majd megnézzük a délutáni felvonulást.” A zselíziek többségét nem zavarja a buli,a kemping szomszédságában lakók is tudtak aludni, habár három napon át szórakoztak a résztvevők. A városban különben is ez az egyik legnagyobb attrakció, tavaly az egész város kitódult a showra. Igaz, tapasztalataim szerint még a kemping kerítése mellett sem túl nagy a zaj, emiatt tehát nem kell szidni őket. A nemzetközi motoros találkozót idén immár hatodik alkalommal rendezték meg a kisvárosban, s évről évre egyre több német, belga, holland, magyar résztvevő is berobog a helyszínre. A kétyi Mad skulls, azaz Őrült Koponyák motoros klub szervezi a találkozókat. A főnök, Henzel Péter mesélt a klub történetéről: „Egy motorozni imádó baráti társaság alkotja a kemény magot, ehhez kapcsolódtak aztán a többiek. Mi a mototurisztikát kedveljük, becsavarogtuk már fél Európát, voltunk Belgiumban, Horvátországban, Szlovéniában, Romániában, hogy csak a legutóbbi kiruccanásokat említsem. Három-, négyezer kilométereket is megteszünk. A fesztivál szervezése egész évi munkát jelent, mi magunk dobjuk rá össze a pénz túlnyomó részét, bár azért mostanában már akadnak kisebb szponzorok. Idén egy sörgyárat is sikerült „idecsábítanunk”, akik támogattak bizonyos összeggel – mondja Péter. – Egyre jobb a színvonal, az elején még csak egy kamionplató alkotta a színpadot, ma már egy profi színpadon lépnek fel a bandák, profi világosítással és hangtechnikával. Az elején csak kezdő zenekarokra futotta a pénzből, ma már a Beatricét, Tunyogiékat, vagy a P-Mobilt is meg tudjuk hívni. A belgákkal és a németekkel a szakmai kapcsolatunk is komoly, a németek rendszeresen eljönnek, s annyira tetszik itt nekik, hogy a közeli kis faluban még házat is vettek maguknak. Persze, ez egy költséges hobbi, maguk a motorok is drágák, de hát ez életforma, afféle megszállotság, sőt stílus és életfilozófia is. Én most épp egy Harley-Davidsonra pályázom, nos a legolcsóbb, nálunk is beszerezhető alaptípus 5-600 ezer koronába kerül, a komolyabbakat már egy millió korona fölött kínálják. Ma már a szlovákiai ellátórendszer is van annyira fejlett, hogy az alkatrészek és tartozékok zömét egy héten belül beszerezhetjük, ezelőtt Magyarországra és Németországba jártunk alkatrészekért, sőt, a motorokat még most is inkább onnét hozzuk, mert ott még mindig olcsóbbak. Ez a használt gépekre vonatkozik, közülünk, a klubból ugyanis vadonatúj paripára még senkinek sem tellett. Persze az egyéni ízlés más és más: van, aki endurón falja a kilométereket, akad, aki choppert épített magának, s van, aki a gyorsasági motorokba szerelmes.”

Az idei motoros felvonuláson egy budapesti klub bemutatója volt a fő látványosság, különféle akrobatamutatványokkal szórakoztatták a nagyérdeműt: volt, aki fűnyíróból átalakított motoros gördeszkán száguldott, de olyan is, aki bekötött szemmel száguldott végig a főutcán. Annak ellenére, hogy idén az eső is szemerkélt, hideg is volt, mégis több száz ember nézte végig a felvonulást. Néhányan még az egyik telefonfülke tetejére is felmásztak, hogy jobban lássák a showt. Jöttek a Hondák, a Jamahák, a robogók, a szkúterek, volt, aki ZZ-Top-osra vette a figurát, mások zöld Trabival futottak a menetben, mert hiszen „Trabanton szállni élvezet” ... Csillogott a bőr, a króm, az acél, a Fő téren pedig sokat próbált veteránok alkottak véleményt a parkoló csodamasinákról. Bár a szervezők 7-800 résztvevőre számítottak, idén nem sereglettek össze annyian, mint tavaly, noha a péntek esti koncertekre ezer jegyet is eladtak. Szombati ottlétünkkor épp a Rómeó vérzik koncertjén csápoltak a rajongók. Pikáns programok is akadtak: az ún. szalmatúrás például, amikor egy hölgyet kap ajándékba az, aki a kazalban megtalálja az óvszert.

A Beatrice fellépéséről megoszlottak a vélemények, a Blues Company zenéjéről szintén, ugyan a motorosok körében nagyon szeretik őket, de van, aki szerint zenéjük inkább a blues paródiája.

Lényeg, hogy jól szórakoztak. „Noha sokan az ördögöt látják bennünk, a fesztiválon – hála istennek – még sose volt komoly balhé, úgy szórakozunk, mint egy nagy család. A motorozás ugyanis egyfajta szabadság- és függetlenségérzetet is jelent, még akkor is, ha csapatban vagy” – teszi hozzá Henzel Péter. Teszem hozzá: művészet is. Ahogyan az a Zen és a motorkerékpár-ápolás művészete című könyvben szerepel. Mert van abban valami tiszteletre méltó, ha egy ember a legnagyobb műgonddal, órák hosszat képes pucolni a legpirinyóbb alkatrészt, a legmütyürebb tartozékot is, s van abban rítus, ahogy magára ölti a szerkót, aztán a csajával vagy nélküle nyeregbe pattan és nekivág a messzeségnek. Úton lenni – akárcsak a sebesség, a száguldás gyönyöréért is. Jövőre újra találkozunk.