Az ország 863 ezer lakosa él szegénységben

gyermekszegénység
Pozsony |

Összesen 863 ezer ember él szegénységben Szlovákiában, ez az ország lakosságának 16,1 százaléka - derül ki a Szlovák Statisztikai Hivatal (ŠÚ) jövedelemre és életkörülményekre (EU SILC) vonatkozó felmérésének eredményéből. Tízből négy lakos nem engedheti meg magának az egyhetes nyaralást, az emberek harmada a váratlan kiadásokkal sem tud megbirkózni - tájékoztatott csütörtökön (június 20.) a statisztikai hivatal.

„863 ezer emberről van szó, akire a szegénység és a társadalmi kirekesztés három ismérve közül legalább egy érvényes. Olyan emberekről, akiknek nagyon alacsony a jövedelmünk, vagy súlyos anyagi szükséghelyzetben vannak” - mondta Alexander Ballek, a statisztikai hivatal elnöke. A legveszélyeztetettebb csoportba a lakosság 2,1 %-a tartozik, rájuk a szegénység mindhárom ismérve vonatkozik.

Szlovákia az EU azon országai közé tartozik, ahol a legalacsonyabb a szegénységi ráta és a szociális kirekesztettség. A legfrissebb adatok alapján a tagországok közül Szlovákia 2017-ben a harmadik helyen állt. Csak a Cseh Köztársaságban (12,2%) és Finnországban (15,7%) volt alacsonyabb a szegénységi mutató. A helyzet Bulgáriában a legrosszabb (38,9%), majd Románia (35,7%) és Görögország következik a sorban, ahol a szegénységi ráta 34,8%-os.

Szlovákiában az emberek 12,2 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, ami körülbelül 650 ezer lakost jelent. A 2017-es évhez képest ez enyhén, 0,2 százalékponttal csökkent. A statisztika szerint az él a szegénységi küszöb alatt, akinek az éves bevétele nem haladja meg a 4477 eurót.

A 2018-as évi statisztikák szerint a szegénységgel leginkább a munkanélküliek (a vizsgált személyek 48,9 százaléka), az egy vagy több gyereket nevelő egyedülálló szülők (36,9 százalék), és a három vagy többgyerekes családok (35,8 százalék) küszködnek.

A statisztikai hivatal adatai szerint egyre nagyobbak a regionális különbségek. Pozsony megye lakosságának csak 4,4 százaléka veszélyeztetett, míg a többi három nyugat-szlovákiai régió, a trencséni, a nagyszombati, a nyitrai az átlag alatt van. A jövedelmi szegénység Eperjes (19,0%) és Besztercebánya megyében a legnagyobb, a lakosság 18,1 százalékát érinti.

A statisztikai hivatal a jövedelem mellett azt is vizsgálta, mit engedhetnek meg maguknak az emberek. A lakosság hét százaléka olyan háztartásban él, ahol a nélkülözés kilenc jellemzőjéből négy megfigyelhető. Közülük a legtöbben - 39,9% - azt válaszolták, hogy nem engedhetnek meg maguknak évente egy egyhetes nyaralást. A másik leggyakoribb probléma az, hogy nem tudnak megbirkózni a váratlan kiadásokkal, ez 31,5 százalékukat érinti. Szlovákiában az emberek 15,1%-a nem engedheti meg magának, hogy minden második nap húst fogyasszon.

A szegénységi ráta további mutatója az, hogy vannak háztartások, ahol a családtagok képesek lennének munkát vállalni, mégsem teszik. A statisztikai hivatal azokat a családtagokat sorolja ide, akik csupán két és fél hónapot dolgoznak egy évben. Az ilyen háztartásban élők aránya nem változott jelentősen az előző évhez képest, eléri az 5,5% -ot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?