Az önmegtartóztatás nem önfeladás

Komárom. Az aradi vértanúkra és egyben Komárom várának hősi védőire emlékeztek tegnap a Klapka-téren az egybegyűltek.

Bastrnák Tibor: „Nem a gyász az uralkodó érzés a szívekben”Vas Gyula felvételeKomárom. Az aradi vértanúkra és egyben Komárom várának hősi védőire emlékeztek tegnap a Klapka-téren az egybegyűltek. Bastrnák Tibor megválasztott parlamenti képviselő ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szomorú évforduló ellenére nem a gyász az uralkodó érzés a szívekben, hiszen csak a hiábavaló áldozat kelti a veszteség érzetét. Az aradi vértanúk azonban nem hiába haltak meg, az ő eszmeiségük, példamutatásuk nélkül ki tudja, hol lenne nemzetünk. Emlékeztetett arra a levélváltásra is, amely a később Aradon golyó által kivégzett Kiss Ernő altábornagy és Klapka György között zajlott. Kiss Ernő 1849. szeptember 11-én kelt levelében a hiábavaló küzdelem befejezésére szólította fel Klapkát. Ám jó hazafi és kiváló katona lévén nem a feltétel nélküli megadásra gondolt, hanem a jövőbe tekintve a további vérontást tartotta feleslegesnek. „Hiszen a történelem során a nemzet, az egyén életében lehetnek olyan időszakok, amikor csak a szívós türelem és békés önmegtartóztatás képes arra, hogy céljainkat elérjük – mondta a szónok. – De ez az önmegtartóztatás soha nem vezethet önfeladáshoz. Napjainkban is türelemre intő korszakban élünk, ami nem azt jelenti, hogy az áldozati oltárra dobjuk identitásunkat, magyarságunkat is.” Végül az emlékezés fontosságát hangsúlyozta, amely nélkül nem lehet a jövőt építeni. Klapka György szobránál koszorút helyeztek el a városi és járási hivatal, az MKP, a helyi polgári szervezetek és iskolák képviselői. Az ünnepségre kihozták a város fekete szalaggal átkötött zászlaját is, így tisztelegve október 6-án, Komárom emléknapján a komáromi vár hősi védői előtt. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?