Az oktatási reform tervezete tartalmazza a szükséges lépéseket

Mi is az a sokat emlegetett PISA-felmérés?

A világ legfejlettebb országait tömörítő OECD tagországai 2000 óta háromévente készítenek felmérést a tizenöt esztendős tanulók tudásszintjéről. Legutóbb már a partnerországok iskolái is bekapcsolódtak ebbe az írásbeli tesztbe, amely most először elektronikusan zajlott, vagyis a példákat az iskolai számítógépeken kellett megoldani. A világ szinte minden tájáról 72 ország 540 ezer diákja vett részt az egyre nagyobb szakmai és társadalmi rangot kivívó megmérettetésen, amelyen a gyerekek matematikai, természettudományi és szövegértelmező képességének szintjére derült fény. Szlovákiából az alapiskolák, a négy-, illetve nyolcéves gimnáziumok, valamint a szakközépiskolák összesen 6350 korosztályos diákja igyekezett helytállni.

És hogyan szerepeltek?

Sajnos, nagyon gyengén. Gyengébben, mint 2003-ban. Mindhárom kategóriában csak a törökök, a mexikóiak és a chileiek végeztek mögöttünk. Az elért eredményeket hat szintre bontották. A szlovákiai fiataloknak csupán egy százaléka került a legjobbak közé, egyharmaduk viszont az alkalmazott mérce szerint funkcionális analfabétaként végzett. Átlagon aluli eredményt értek el a magyarországi, a csehországi, a romániai és a bulgáriai diákok is. A posztszocialista országok tanulói közül sokat javultak a lengyelek, ismét kiválóan szerepeltek az észtek és a szlovének. Ők a világ élvonalába tartoznak, a szingapúriakkal, a japánokkal, a finnekkel, a kanadaiakkal, a dél-koreaiakkal, a vietnamiakkal és más országok fiataljaival. A feladatok és a részletes eredmények egyebek mellett a www.nucem.sk portálon megtekinthetőek. Az eredményeket országonként és nem iskolánként hozták nyilvánosságra.

Mik az okai ennek a gyenge szereplésnek?

Mielőtt válaszolnék, le kell szögezni, hogy nem az érintett tanulókat kell elmarasztalni, mert teljesítményük sajnos oktatásügyünk állapotát tükrözi. Az okokról a mai és az elkövetkező ifjú nemzedék boldogulásáért végre őszintén kellene beszélni, s egyúttal cselekedni. Nem pedig magyarázkodni – ahogy azt tapasztaljuk –, hogy a PISA-felmérésekhez hasonló példák nincsenek a tankönyveinkben, nem ilyeneket tanítunk. Ezzel csupán módszertani és szemléletbeli lemaradásunkat árulják el az illetők. Mert bizony, a legtöbb helyen a pedagógus nálunk csupán a tankönyv anyagát tanítja, az előírt tananyagot adja le. Ráadásul valamiféle uniformizált közösségnek tekintik az osztályokat, holott a gyerekek más-más családi, szociális környezetből érkeznek, képességeik sem egyformák, amit mindenképpen figyelembe kellene venni. Így aligha tanítjuk meg sokukat gondolkodni, értelmezni, a tudást felhasználni, önállóan cselekedni. Ezeket a képességeket tesztelte a mostani felmérés. Megoldás keresésére ösztönözte a tanulókat nem túl komplikált, életszerű, de még soha nem látott problémákkal. Vagyis olyan tulajdonságokat várt el tőlük, amelyek nélkül az életben, főleg a munkaerőpiacon sem boldogulnak.

Nálunk ezeket a kihívásokat még nem tudatosítják?

Akadnak egyének, akik ezt már felismerték, igyekeznek ezeknek megfelelően tanítani. Néhány ilyen korszerű szemléletű iskoláról is tudok, Dél-Szlovákiában is. Nálunk azonban még mindig a hagyományos, vagyis jórészt elavult gyakorlat érvényesül. Az előírt, óriási mennyiségű tananyagot csak „leadni” lehet. Az élményszerű, problémamegoldó oktatás, a projektorientált, kooperatív és más korszerű módszerek alkalmazása a szűkre szabott keretek között szinte megvalósíthatatlan. További gondot jelent, hogy pedagógusaink többsége nincs felkészülve, illetve felkészítve az említett módszerek alkalmazására, ami a pedagógusképzés és a pedagógus-továbbképzések rovására írható.

Más országok vajon miért sikeresek?

Főleg azért, mert már levonták a tanulságokat abból is, hogy a diákok tanulmányi eredményei és a családi háttér között nagyon szoros összefüggés van. A rendezett családi körülmények között élő tanulók sokkal jobban teljesítenek, mint a szociálisan hátrányos vagy csonka családból érkezők. Ráadásul ez a különbség a tanulási idő alatt állandóan növekedhet. Az olló nálunk egyre tágabbra nyílik, ellentétben a sikeres országokkal, például Kanadával, Finnországgal, újabban pedig Lengyelországgal is, ahol ez a különbség folyamatosan csökken.

Vajon miért?

Azért is, mert megszívlelték Comenius egyik tételét, mely szerint minden normális diák képes elsajátítani a szükséges tananyagot, ha kellő időt és megfelelő feltételeket teremtenek számára. Ezért az alsó tagozatot hat esztendősre növelték, a tanulókat pedig mindenhol a már említett szociális hátterüknek és képességeiknek megfelelő csoportokba osztották, ahol a pedagógus ezeknek megfelelően irányítja őket, különböző munkatempót alkalmazva. A lényeg az, hogy hat esztendő alatt minden diák eléri a célt: megtanul írni, olvasni, számolni, s ezt a tudást képes fokozatosan használni is, miközben a kis közösségben a gyerekek egymást segítik, számos feladatot közösen végeznek el. Ilyen foglalkozásokban a pedagógus tulajdonképpen partner, kellő empátiával segíti, irányítja növendékeit.

Mindezek alapján nyilvánvaló, hogy Szlovákiában gyökeres reformokra van szükség, amelyeket az oktatásügyi tárca ígér és többek között az államfő is sürget. Lát esélyt a sokak érdekeit sértő változásokra?

Más kiút nincs, ha végre nem munkanélküliek hadát, belső motiváció és kulcskompetenciák nélküli fiatal tömegeket akarunk kibocsátani iskoláinkból. Peter Plavčan oktatásügyi miniszter azt ígéri, hogy a készülő reform figyelembe veszi a PISA-felmérés tanulságait is. Némi megnyugvással állapítjuk meg, hogy a nyilvánosságra hozott tervezet tartalmazza mindazt, ami a korszerű oktatási rendszer kiépítéséhez szükséges. Még felsorolni is hosszadalmas, milyen sokrétű feladatok várnak a pedagógustársadalomra. Ezek közé tartozik a pedagógusképzés gyökeres átalakítása, a gyakorló iskolák hálózatának kiépítése, a pedagógiai karok felvételi rendszerének korszerűsítése (a tananyag számonkérése helyett a jelölt belső motivációjának feltárása), továbbá az iskolák szerkezeti átalakítása, amelynek része az alsó tagozat/az alapképzés bővítése 5-6 évre. Ugyancsak elengedhetetlen a tananyag legalább 30 százalékos redukálása, valamint a lexikális ismeretanyag szűkítése. Fontos a pedagógusok differenciált bérezésének bevezetése, miként az élménypedagógiai módszerek, a kooperatív oktatási formák, az egyéni haladási tervekre épülő differenciált oktatás térnyerése a hagyományos módszerek fokozatos kiszorításával.

Ennyiféle feladat valóra váltható belátható időben ?

Elvben igen, a gyakorlatban főleg politikai akarat, kellő mennyiségű pénz, de pedagógiai elhivatottság is szükséges hozzá. Ugyanis általánosságban majdnem mindenki egyetért a mielőbbi alapvető változások fontosságával, ám a beidegződött szokásokon, oktatási-nevelési módszereinken nem szívesen változtatunk, hát még a gondolkodásmódunkon. Nem véletlenül tartják a legtöbb iskolát a legkonzervatívabb intézménynek. Mindezek ellenére újra csak azt mondhatom, hogy vagy életbe léptetjük a reformokat, vagy iskoláink többsége képtelen lesz megfelelni korunk és a közeljövő követelményeinek.

Szilvássy József