Az MKP továbbra is ködösít Főnix-ügyben

Pozsony |

<p>Csak egy általános nyilatkozattal válaszolt a Magyar Közösség Pártja a Főnix Polgári Társulással kapcsolatos kérdéseinkre. Menyhárt József, a párt júniusban megválasztott elnöke júliusban még azt ígérte, hogy utánanéznek a Főnix-ügynek, és tájékoztatnak róla.</p>

A Főnix idén januárban 200 millió forintot kapott a magyar Miniszterelnökségtől „A közösségi tudatot és az anyanyelvi oktatást erősítő kulturális rendezvénysorozat” megszervezésére az idei év első felére. A szervezet egyetlen ismert képviselője, Pósa Lajos nem volt hajlandó elárulni, hogy ezt a pénzt mire használták fel. Lapunk információi szerint azonban a Főnix bekapcsolódott az MKP működésének finanszírozásába, nem kizárt, hogy ezt a támogatást a párt választási kampányának finanszírozására használták fel. A párt és a szervezet között több kapcsolódási pont is létezik, alapítója például Biró Ágnes, a párt korábbi alelnöke, parlamenti képviselője, és Pósa Lajos is támogatta anyagilag is a pártot.

Az ígéret szép

Menyhárt József a megválasztása után azt ígérte, hogy utánanéz a Főnix és az MKP közti kapcsolatnak. „Amíg nincsenek biztos információim ebben a témában, nem szeretnék ilyen irányban elmenni. Annyit ígérhetek, hogy utánanézünk a dolognak, és tájékoztatjuk önöket” – mondta Menyhárt lapunknak adott rövid interjújában még július elején arra a kérdésre, hogy nem azt tartaná-e tisztességesnek, ha a magyar kormány nyíltan, közvetlenül támogatná anyagilag is az MKP-t, nem pedig valamilyen fantomszervezeten keresztül. Az augusztus elején elküldött kérdéseinkre azonban érdemben nem válaszolt, a párt csak egy sajtónyilatkozatban reagált. „A Magyar Közösség Pártja a Főnix polgári társulással kapcsolatban korábban már kifejtette álláspontját, amely továbbra is érvényes” – áll a nyilatkozatban. Korábban a párt azt nyilatkozta a Főnixszel fennálló viszonyáról: „Az MKP több civilszervezettel folytat együttműködést, ilyen a Főnix PT is”.

Az MKP cáfol

Az MKP most is cáfolta, hogy a Főnix által kapott magyar állami támogatást a kampányának finanszírozására használta volna fel. „A 2016-os választási kampánnyal kapcsolatos kiadásokat a Magyar Közösség Pártja a választási kampányról szóló törvénnyel összhangban, a transzparens számláról fedezte, amely mindenki számára nyilvános és elérhető. Ezen kívül minden politikai párt, így a Magyar Közösség Pártja is köteles volt a választási kiadásaival elszámolni. Ezt a törvényben megszabott határidőn belül meg is tettük, amely elszámolás ugyancsak nyilvános. Az elszámolást a Belügyminisztérium rendben találta” – áll a nyilatkozatban.

A rendőrség nyomoz

A rendőrség azonban időközben nyomozni kezdett a Főnixnek juttatott támogatás ügyében, részleteket azonban nem árulnak el. „Jelenleg csak azt tudom megerősíteni, hogy a sajtóban megjelent információkat a rendőrség ellenőrzi” – írta lapunk kérdéseire Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrségi vizsgálattal kapcsolatos kérdéseinkre az MKP is szűkszavúan válaszolt. „Bármilyen további konkrét megkeresés, felmerülő kérdés esetén az MKP áll a hatóságok rendelkezésére. Eddig ilyen megkeresés nem érkezett” – írta a párt sajtóosztálya.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?