Az MKP az amerikai elnökválasztásról

<p>A Magyar Közösség Pártja tudatosítja, hogy az elnökválasztás eredményének fogadtatása szerte a világban ellentmondásos. A párt bízik benne, hogy az új elnök a kampányzaj elültével mindent megtesz a feszültségek mérsékléséért, és képes lesz megfelelni a tisztségéből eredő kihívásoknak. &nbsp; &nbsp;</p>

A választópolgárok Donald Trumpot választották az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökévé. Az ország történelmének talán leginkább kiélezett elnökválasztási kampányát követően az amerikai választópolgárok a demokratikus választási szabályok betartásával, magas részvételi arány mellett, egyértelmű felhatalmazást adtak a republikánus jelöltnek az ország vezetésére. Az eredményt még inkább egyértelművé teszi, hogy – jelen állás szerint - az amerikai törvényhozás mindkét házában republikánus többség alakul ki. A Magyar Közösség Pártja gratulál a választási győzelemhez.

A Magyar Közösség Pártja tudatosítja, hogy az elnökválasztás eredményének fogadtatása szerte a világban ellentmondásos. Bízunk benne, hogy az új elnök a kampányzaj elültével mindent megtesz a feszültségek mérsékléséért, és képes lesz megfelelni a tisztségéből eredő kihívásoknak.    

Magyar Közösség Pártja, sajtóosztály

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?