Az MKP a régiófejlesztésről

Pozsony |

<p>A leszakadó régiókkal kapcsolatban jelentetett meg hétfőn sajtóközleményt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) gazdasági és régiófejlesztési alelnöke, Farkas Iván. A közleményt az alábbiakban közöljük.</p>

"A sajtóban megjelent információk szerint a gazdasági minisztérium nem támogatta meg a Királyhelmecen, Hetényben, Felsővízközben (Svidník) és Nagytapolcsányban tervezett ipari parkok pályázatait, miközben az első három település térségében kiemelten magas a munkanélküliség aránya. Két nappal később Ján Figeľ, közlekedési miniszter a következőt nyilatkozta: „Reményekkel tölt el bennünket, hogy 80 potenciális beruházóval tárgyalunk, akik munkahelyeket hozhatnak létre. Csupán az utóbbi egy hét leforgása alatt történt két bejelentés, mely szerint Máriatölgyesen (Dubnica) és Nyitrán kétezer munkahelyet hoznak létre a beruházók. Ha korrektek leszünk meg türelmesek és szorgalmasak, akkor az idei év reményteljes lehet, alapvető fordulat állhat be Szlovákiában. Szociális, gazdasági téren és a régiófejlesztésben egyaránt. Hogy ne csupán a városokról szóljon ez, hanem az egész országról, minden régióról.”

Újabb két nappal később az illetékesek bejelentették, hogy országos viszonylatban a legmagasabb munkanélküliségi rátát sorrendben a Rimaszombati, Nagyrőcei és a Rozsnyói járásban mérték. Enyhén kedvezőbb a helyzet a Tőketerebesi, Nagymihályi és a többi keleti, valamint a Nagykürtösi járásban, de a munkanélküliség ezekben a járásokban is a riasztó méreteket ölt. Úgy tűnik, a szándék, a szép szólamok és a valóság köszönő viszonyban sincsenek egymással. Mintha a gazdasági és a közlekedési miniszter nem ugyanabban a kormányban ülnének. Világossá vált, hogy a kormányprogram és a leszakadó térségeket a beruházásoknál előtérbe helyező törvény édeskevés. Sokkal többre van szükség.

Felszólítjuk ezért a kormányt, a szaktárcák vezetőit, hogy ne csak szavakban deklarálják a leszakadó térségek felkarolását, a riasztó méreteket öltő munkanélküliséggel megvívott küzdelmet, lássanak hozzá a konkrét intézkedésekhez. Hamarosan elválik, hogy a közlekedési miniszter által említett 80 potenciális beruházó közül, akik a gazdasági minisztérium hatáskörébe tartozó SARIO ügynökséggel tárgyalnak, hány telepszik meg Szlovákiában és azok közül mennyien a leszakadó térségekben, az ország déli és keleti régiójában. És hamarosan elválik az is hogy a kormány szándéka, a miniszterek ígéretei összhangban lesznek-e a valósággal. Vagy a munkahelyteremtő beruházások újra csak Pozsonyban, Nagyszombatban, Zsolnán, Nyitrán és a Vág-mentén valósulnak majd meg? Kérdés, hogy megint beleegyezik-e ebbe a kormánykoalíció összes pártja?

Pozsony, 2011. január 24."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?