Az MKP a megyei választásokról és a vasúti kétnyelvűségről

Pozsony |

<p>A Magyar Közösség Pártja (MKP) Pozsony megyében csak akkor lehet sikeres az őszi megyei választásokon, ha része lesz a jobboldali pártok széles koalíciójának - jelentette ki az MKP Országos Tanácsa (OT) szombati ülését követően Berényi József pártelnök.&nbsp;</p>

Berényi elmondta, a párt képviselői sikerrel tárgyalnak arról, miként erősíthetné az MKP a Pozsony megyei jobboldali koalíciót. 

A párt bővebb vezetőségi szervének számító OT tagjai megelégedéssel értékelték, hogy az MKP helyi és járási szervezetei felelősségteljes hozzáállást tanúsítottak a novemberben sorra kerülő megyei választások kapcsán, és azon járások többségében, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatti, a magyar szavazatok elvesztésének veszélyét kikerülendő, keresték az együttműködés lehetőségeit, és a további megegyezéseknek esélyt adva nem állítanak teljes jelöltlistákat - hangoztatta Berényi az ülést követő sajtótájékoztatón.

    A megegyezések keresése az MKP számára azért fontos azokban a járásokban, ahol a magyarság aránya nem éri el az 50 százalékot, mert a magyar szavazatokra számító jelöltek egymással szembeni indítása - bizonyos körülmények között - azzal járhat, hogy a jelöltek "kiütik" egymást, azaz veszélybe kerülhet a magyarság képviselete.     "Ötven százalék feletti aránynál lehet teljes listát állítani és akár versenyezni a magyar választókat megszólító pártoknak, 50 százalék alatt viszont ez luxus, (...) mert könnyen megtörténhet, hogy a magyar jelöltek versenyéből egy nevető harmadik, mondjuk a szlovák pártok jelöltje kerülne ki sikeresen" - mondta az MTI-nek Berényi József, hozzátéve: így viszont papíron lefektetett megegyezés nélkül is lehetőség adódik a magyar szavazatok összpontosítására.     Az OT megvitatta a vasúti kétnyelvűség megteremtését, azaz a vasúti feliratok (köztük a vasútállomások neveinek) kétnyelvű feltüntetését célzó igyekezeteket is. Nyilatkozatban közölték, hogy az MKP támogat minden olyan kezdeményezést, amely a kétnyelvűséget segíti Szlovákiában, és egyben erősíti és bővíti a magyar nyelvhasználatot.     "Minden ilyen igyekezetet támogatunk, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy a cél az, hogy a magyar nyelvet regionális nyelvként tudjuk elfogadtatni ebben az országban" - hangsúlyozta a téma kapcsán Berényi József. Hozzátette: a vasúti kétnyelvűség ügyét fontos részkérdésként értékelik, ám megoldásnak csak azt tartanák, ha sikerülne elérni, hogy a 20 százalék feletti magyarsággal rendelkező régiókban a magyar nyelvet hivatalos regionális nyelvként fogadják el. (MTI, SITA) (Frissítve: 18:47)  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?