Az iskolák még mindig nem tudják, hogyan fognak fűteni a télen

fűtés k

A szülők attól tartanak, hogy az energiaválság és a drága számlák miatt az iskolák ismét távoktatásra kényszerülnek.

Bár az iskolaigazgatók szerint a távoktatás a legvégső megoldás, a fűtésre továbbra sem tudnak megfelelő mennyiségű pénzt találni.

A problémával az oktatási miniszternek kellene foglalkoznia, ám Branislav Gröhling (SaS) lemondását követően még mindig nincs új vezetője a tárcának.

Tavaly 500 eurót fizettünk az áramért, idén pedig már 1000 eurót. Látható tehát, hogy rohamos a növekedés

– magyarázta a Markíza riporterének az egyik kassai alapiskola igazgatója, Martin Fazekaš.

Az oktatási minisztérium megbízott vezetője, Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő a héten próbálta lenyugtatni a kedélyeket, mondván hamarosan megoldás születik, egyúttal arra utasította az iskolákat, nyújtsák át a tárcának az éves fogyasztásukról szóló adataikat.

Amennyiben az igazgatók bezárnák az iskolákat, annak a szülők fizetnék meg az árát, mivel a gyerekeknek otthon kellene maradniuk, így nem tudnák megoldani, hogy mellettük legyenek, továbbá a lakásukat, illetve a házukat is ki kellene fűteni, ami plusz költségekkel járna.

(tasr, tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?