Az intézet is kimehet az emberek közé

Pozsony |

<p>A labilis szlovák–magyar kapcsolatok fő oka szerinte az egymásról való kölcsönös nemtudás, a tájékozatlanság, ezért ezen a téren szeretne segíteni. A héten a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi igazgatói posztját elnyerő Kollai Istvánt terveiről kérdeztük.</p>

Megbízatása négy évre szól. Milyen koncepció szerint szervezi majd a rendezvényeket?

Az intézetnek két fő feladata kell, hogy legyen. Az egyik a szlovákiai magyar közösségformálás támogatása, a másik pedig a szlovákok irányába történő kapcsolatépítés. Ezt a két célt szeretnénk párhuzamosan követni. Rangsorolni konkrétan nem szeretném őket, de körülbelül fele-fele arányban képzelem ezt el.

Az utóbbinak mi a konkrét célja?

Az, hogy a szlovák társadalmon belül kialakítsunk egy színesebb, tartalmasabb Magyarország-képet.

Korábban történészként ismerhettük önt. Mi motiválta arra, hogy megpályázza egy külföldi magyar intézet vezetői posztját?

Az igazgatóhelyettesi posztot, amire októberben megbízást kaptam, nem pályázat útján töltik be, ez egy kinevezés volt a Balassi Intézet részéről. Ezután hónapokig ebből a pozícióból vezettem az intézetet, mivel nem volt igazgató.

Mielőtt önt kinevezték, az intézet három hónapig volt igazgató nélkül. Már akkor számolt az igazgatói pozíció esetleges megpályázásával?

Igen, részben már akkor is, de a pályázaton való részvétel gondolata akkor erősödött meg bennem, amikor megismertem az intézet működését.

A külföldi magyar intézetek vezetőit a budapesti Balassi Intézet nevezi ki. A tavalyi kormányváltás után ott is végbement néhány változás. Mennyire látszik ez meg az egyes intézetek munkájában?

Azt látni kell, hogy a Balassi Intézet a korábbinál jobban szeretné az intézetek működését átlátni, és azok működését egységes koncepción belül szeretné tartani.

Egy igazgató jogkörei mennyire kötöttek a költségvetést vagy a rendezvények összeállítását illetően?

Szakmai szempontból száz százalékos jogkörökkel rendelkezik, nincs szó öncélú központosításról. Inkább arról van szó, hogy egységes arculati elemeket kövessenek az intézetek, aktuálisan azonos célokat tartsanak szem előtt (mint pl. „Duna-identitás“, Duna-stratégia vagy Liszt-emlékév). Emellett központilag javasolnak konkrét programokat is. De hogy a Duna-identitást vagy a Liszt-évet hogyan jeleníti meg egy intézet, az belső döntés kérdése.

Pozsonyban ez miben érhető majd tetten?

Itt Pozsonyban arra szeretnénk figyelni, hogy az éves költségvetésünket ne csak egyszerűen elköltsük. Szinte már automatikusan adunk erre vagy amarra a fesztiválra. Próbálunk minél jobban koncepciókban gondolkodni, így emelhetjük az egyes rendezvények hatását. Nem biztos, hogy arra kell törekedni, hogy az intézet falai közé hozzuk be az embereket, egyébként sem férnek el itt sokan. Viszont csinálhatunk kevesebb programot, kicsit több pénzért, de nagyobb hatásfokkal.

Például?

Mondjuk, itt van az intézet kiállítóterme. Nemrég láthatták itt a Szepességről szóló kiállítást. Ennél plusz költségeket vállaltunk, mint például a képkeretezés, viszont van saját képanyagunk, egy vándorkiállítás, amelyet bármikor bárkinek odaadhatunk. Többe került, mint egy egyszeri kiállítás, de van hosszú távú hatása.

Milyen hasonló akciókkal készülnek idén?

Mivel Liszt-emlékév van, ezért a koncertek mellett hozunk egy Liszt tablósorozatot is, amelyből az érdeklődő néhány dolgot megtudhat Liszt Ferenc életéről. Szeretnénk az ismeretbővítő programokat minél jobban előtérbe helyezni.

A szlovák társadalmat hogyan kívánják megcélozni?

Főleg a szlovák médiákon keresztül. A .týždeň hetilappal már sikerült kialakítani egy folyamatos szakmai kapcsolatot. Magyarországi szerzőktől publicisztikai írásokat fordítanának és jelentetnének meg. Ezekben az aktivitásokban maga az intézet nem feltétlenül látszik, nem jelenik meg például a logónk, de nem is ez a cél. A mérvadó .týždeň egy igényes, de Magyarországgal szemben meglehetősen bizalmatlan lap, gyakran teszik fel a kérdést maguknak és az olvasóiknak, hogy mit is akar valójában Magyarország. Nem feltétlenül akarjuk őket meggyőzni saját álláspontunkról, csak szeretnénk, ha tisztábban látnák, hogy mi mit és hogyan gondolunk. Másik potenciális partnerünk a Sme, melynek internetes kiadásában egy aloldalt indítanánk, az anyagokat már le is fordítottuk. Szeretnénk a szlovákok fejében levő Magyarország-képet színesebbé és tartalmasabbá tenni.

Mi az oka annak, hogy a szlovák–magyar kapcsolatok ilyen közel állnak önhöz? Rokoni kapcsolatok, ha jól tudom, nem kötik a szlováksághoz.

Rokoni szálak valóban nincsenek, bár aki keres, az talál, így én is találtam utólag néhányat, a nagyapám például még itt született Pozsonyban, bár csak munkaügyileg volt ide kihelyezve a család. Az uniós csatlakozás idején kezdtek el érdekelni a szomszédos országok, és a szlovák–magyar viszony. Kíváncsi voltam, hogyan alakul majd, nem gondoltam, hogy ilyen negatív irányt vesznek az események, talán kicsit túl idealista voltam a szlovák társadalommal szemben. Kibékülési folyamat helyett inkább egy egymásra való rácsodálkozás következett be, annak is a rosszabbik változata, amit a politika kihasznált.

Mi lehet a kiút?

Az alaptézis visszaigazolódik, vagyis elég keveset tudunk egymásról, ezért van, hogy ilyen könnyen befolyásolhatók a szlovák–magyar kapcsolatok. Másrészt megvan egy stratégiai érdekellentét is, a szlovákiai magyarság jövőjét mindenki másként képzeli el.

Pozsony kulturális életét mennyire látja színesnek?

Az intézetnek, mint egy idézőjelben vett kulturális piac szereplőjének igen komoly konkurenciát jelentenek a város eseményei, főleg ha azt vesszük, hogy ide nekünk embereket kell becsábítani az utcáról. A városnak jó klubélete és igényes kulturális élete van. A magyar intézetnek fel van adva a lecke, hogy ebben megtalálja a maga helyét, figyelnünk kell arra, hogy amit kínálunk, az ne túl zárt világ legyen.

Ezt hogy lehet megelőzni?

Úgy, hogy minél több programot próbálunk kivinni az intézetből, nem csak az emberek jöhetnek ide, mi is mehetünk az emberek közé. Persze figyelni kell arra, hova megyünk, kivel és milyen témában dolgozunk együtt.

Mennyire látja érvényesülni a magyar kultúrát a szlovák fővárosban?

Erre szerintem egy szlovákiai magyar tudna pontosabban válaszolni, én mégiscsak magyarországi szemmel nézem a várost. A kultúrafogyasztó ember meg tudja itt találni az ízlésének megfelelőt, más kérdés, hogy ez mennyire magyar vagy mennyire kell, hogy magyar legyen.

Az intézet profilja viszont egyértelműen a magyar kultúrát célozza.

Igen. Szerintem minél több magyar közéleti személyiségeket érdemes elhozni ide, hogy az itteniek megismerkedjenek az ő véleményükkel, elbeszélgessenek velük. Erre nagy energiát szeretnénk fordítani. Magyar előadásnak számít az a két produkció is, amit eddig a magyar EU-elnökség apropóján hoztunk ide, a Szegedi és a Győri balett előadása, ezekre viszont szlovákok tömegei is vettek jegyet.

Említette a közösségépítést. A magyar identitástudat megőrzésének feladata a tavalyi Szülőföld Alap pályázatainak elbírásásánál is fontos szempont volt. Az intézet munkájában ez mennyire lesz hangsúlyos?

Logikus, hogy az identitástudatot mi is szeretnénk elősegíteni, elsősorban az alulról jövő közösségépítési kezdeményezésre gondolok. Ennek keretében támogatjuk például a Tompa Mihály Napokat Rimaszombaton, a Duna Menti Tavaszt Dunaszerdahelyen, vagy a galántai Kodály Napokat. Minden igénynek viszont nem felelhetünk meg, erre a költségvetési és infrastrukturális keretünk nem elég. További akadály, hogy földrajzilag eléggé be vagyunk szorítva az ország nyugati szegletébe.

Fél évi tartózkodás után hogy érzi magát Pozsonyban?

Korábban egy civil szervezet munkájába bekapcsolódva foglalkoztam szlovák–magyar kapcsolatokkal, és ennek keretében jártam-keltem Szlovákiában. A civil aktivista életmód után a jelenlegi intézeti munka elég meredek váltást jelent, reprezentációs és adminisztratív teendőkkel. Nagyjából azt találtam itt, amire számítottam, jelen van egy belső szlovákiai magyar erőtér, ebben kell nekem működnöm.

Igazgatóként mire kell nagyon figyelnie?

Arra, hogy lépésről lépésre végigvigyek dolgokat, itt elsősorban a kitűzött célokra gondolok. Ha ugyanis hosszú távon szeretnék valamit megvalósítani. Vigyázni kell, hogy ne a napi teendők, az éppen aktuális napi igények szerint szervezzem a munkámat, hanem egy meghatározott koncepció szerint. Az elmúlt négy hónapban azt tapasztaltam, hogy ehhez nagyon nehéz tartani magamat, mivel a napi teendők kipipálgatásával is könnyen eltelik az idő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?