Fortélyos félelmek, csalóka remények

József Attilát főleg a társadalmi osztályok közti gyűlöletek és paranoiák foglalkoztatták: „Retteg a szegénytől a gazdag, s a gazdagtól fél a szegény”. De végül a húszas-harmincas évek Európája nem valamiféle osztályharcos polgárháborúban robbant fel, hanem etnikai vérengzésekben. A második világháború azt mutatta, hogy a „fortélyos félelmek” igazán a másik etnikum, nemzet és vallás ellenében szökkennek szárba.A migrációs válság újra rettentő erősen hozta felszínre a fortélyos félelmeket. Retteg a fehértől az arab, és arabtól fél a fehér – írhatná talán ma József Attila.  Egyébként a híressé vált idézet így teljes: „Fortélyos félelem igazgat, és nem csalóka remény”. A félelemmel valami csalóka remény állna szemben? Az egész migrációs válságban ez az egyik legerősebb mentális válságjelenség, hogy igen, a félelemmel főleg csak a reményt sikerül szembeállítani. Jó példa erre Ausztria, ahol ketten állnak majd rajtvonalhoz az elnökválasztáson. Az egyik a Szabadságpárt jelöltje, aki harciasan bevándorlás-ellenes nézeteket képvisel: aki osztrák Ausztriát akar, drindlis bálokat, muskátlis házakat, háttérben mecset nélkül, az rá fog szavazni. A Szabadságpárttal szemben pedig a Zöldek jelöltje indul, bevándorlás-, integráció- és Európa-párti remény-elveivel. A többi jelölt kiesett. A probléma az, hogy nagyon konkrét kihívásokkal néz szembe Ausztria, amire kézzelfogható és reális válaszokat mintha ez az oldal sem kínálna. A gazdaságilag zakatoló Európa nem tudott teljesen integrálni békés helyről érkező, nyelveket beszélő bevándorlókat. Megtalálja-e a helyét egy csökkenő gazdasági erejű Európában olyan emberek tömege, akik háborús övezetből jönnek, fanatikus szónokok hatásainak vannak kitéve, nem beszélik a helyiek nyelvét? Remélhetjük, hogy igen, de a remény önmagában, valljuk be, veszélyes és kockázatos dolog. Mindenki megtanulja és tudja például a nagy felfedező-hajósok nevét: Vasco da Gama, Magellán, Kolumbusz. De nincs listánk azokról, akik ismeretlen gazdag földek felfedezésében reménykedtek, és a Jóreménység-fok helyett rossz irányba hajóztak, majd örökre eltűntek a semmiben. Vagy az európai partok látóhatárán túl ráfutottak az első zátonyra. A szavannai állatok is a remény rabjaiként követik a délibábot a sivatagba; ahogy a sámán is orvosság helyett valami sáros reményt ken a betegre. (És az is érdekes, hogy a remény kapcsán Afrika, az elveszett kontinens került elő...)Szóval a remény veszélyes ellenfél: a remény hal meg utoljára, az ember eszerint valamivel előtte. Úgyhogy remény helyett a migráció kezelésében jó lenne inkább sok meggyőző adat, működő helyi gyakorlatok vagy legalább valami mesterterv, ütős koncepció…