Az év szavai 2011-ben

<p>Vajon mi lehet a közös az arab tavaszban, Fukusimában, Merkozyben és Boldoghy Olivér nevében? A helyes válasz: 2011 előtt ezek a szavak vagy nem is léteztek, vagy alig használtuk őket. Év végére viszont az átlagos újságolvasónak nem kell megmagyarázni a jelentésüket.</p>

Míg tavaly a vörösiszap, a kétharmad és a vuvuzela voltak az év legfelkapottabb, illetve hirtelen elterjedt szavai, addig – főleg az európai pénzügyi helyzet miatt – a válság a befutó kifejezés, a sajtó ugyanis szinte naponta használta. Tavaly az állampolgárság is az élbolyban végzett, és mivel idén sem rendeződött a szlovákiai kettős állampolgárok ügye, a kifejezés most is dobogós. A témával kapcsolatban lett nemzetközileg ismert a szlovák állampolgárságát elvesztő Boldoghy Olivér. A korábbi évekhez képest idén rengeteget emlegették még az orvossztrájkot, a kisebbségi nyelvhasználati törvényt, a kétnyelvűséget és a kormánybukást.

A tavaly decemberben kezdődött arab forradalmi hullám megkapta az arab tavasz elnevezést, e fogalom korábban nem létezett. Az idei év „termése” az unió irányításával kapcsolatban elterjedt Merkozy is, amely Angela Merkel német kancellár és Nicolas Sarkozy francia elnök közös fellépésére utal.

Már létező, és idén egyre többet használt szavak a leminősítés, az eurómentő-csomag és a végtörlesztés (utóbbi inkább csak Magyarországon). A Fukusima nevű észak-japán városról korábban vajmi keveset tudtunk, a tavaszi atomkatasztrófa miatt viszont felsorakozott a legismertebb japán helynevek, Tokió és Hirosima mögé. A bankok állóképességét vizsgáló stresszteszt idén Németországban az év szava lett, nálunk nem igazán terjedt el.

A hazai sajtóban a legtöbbször idén is Iveta Radičová miniszterelnök neve szerepelt, Magyarországon Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kapta a legnagyobb figyelmet. Gyakran emlegettük a bukott észak-afrikai vezetőket is: Moammer Kadháfit, Hoszni Mubarakot, és ősztől Marián Kollár orvos-szakszervezeti vezetőt. A sportvilágban a futballsztárokat felvásárló orosz csapat, az Anzsi Mahacskala, a repülőbalesetben elhunyt szlovák válogatott hokis Pavol Demitra, és a hazai szervezés fiaskója miatt elmaradt siketlimpia kapták a legnagyobb figyelmet, de a sikert sikerre halmozó FC Barcelona és csatára, Lionel Messi is állandó téma volt. A magyarországi bulvársajtó leginkább a Való Világ 4-et megnyerő és azóta több műsorban is felbukkant Alekosz nevét visszhangozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?