Közel duplájára nőtt az oltási kedv Szlovákiában

koronavírus-vakcina
Pozsony |

Egy friss felmérés alapján Szlovákiában megnőtt azoknak a száma, akik beoltatnák magukat.

Míg tavaly decemberben a lakosok 22,3%-a oltatta volna be magát, addig ez az arány idén január-februárra már 39,8%-ra nőtt. A felmérést a Szlovák Tudományos Akadémia vezetésével az MNFORCE és a Seesame végezte: Hogy érzed magad Szlovákia? címen.

Arra a kérdésre, hogy beoltatná-e magát, a válaszadók 33,5%-a nemleges választ adott. A felmérés azt is kimutatta, hogy több férfi oltatná be magát mint nő. A pozsonyiak jelentős többsége, 54,8%-a fogadná el az oltást. Iskolázottság szempontjából az egyetemet végzettek 55%-a, az érettségi nélküliek 32,7%-a kérné az oltást.

Továbbra is érvényes, hogy a megkérdezettek politikai állásfoglalása komoly összefüggést mutat a kérdésre adott válasszal. Azok, akik a parlamenti választásokon nem vettek részt, beoltatni sem szándékozzák magukat, míg a kormánypártiak körében magasabbnak bizonyult az oltási kedv is. Az OĽaNO pártra szavazók 70,4%-a élne az oltás lehetőségével. A leginkább oltásellenesek az ĽSNS szavazói – derült ki a felmérésből.

Azok a válaszadók, akik a Covid-19-el megfertőződtek, és kórházi ellátásra is szorultak, egyértelműen az oltás mellett döntenek. Ugyanígy azok is, akiknek közeli hozzátartozójuk esett át a betegségen.

„Az oltást pártolók számának növekedését az is okozhatja, hogy a járvány egyre súlyosabb méreteket ölt. Illetve hozzájárul az is, hogy Szlovákiában minimális negatív következménye volt az oltásnak” – jegyezte meg Robert Klobucký, a Szociológiai Intézet munkatársa.

(bl, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?